(részlet a Kegyetlenek című készülő regényből)

Anyám meséiből sokszor csak a westernfilmek tudtak kizökkenteni.

– Nekem is ilyen farmerom van! – Néztem a színészóriásokat, ujjaimmal revolvert formáltam. Legyőzhetetlen cowboy-nak képzeltem magam. Úgy éreztem, ez a kor, ahol színesben nézhetem a tévét, sokkal jobb, mint az anyám történeteiben lévő régi évtizedek.

A tesóm és a szüleim mosolyogva hallgattak. Ők sem tudták, hogy van különbség John Wayne Levis 501-ese meg az én Trapper nadrágom között, így megmaradtam a tévhitemben. A nagybátyám viszont tudta, hogy jobbak a külföldi farmerok, és azt is, honnan szerezhet ilyeneket.

„A nagybátyátok mindig a csibészségen törte a fejét” – ahogy anyutól megtudtam, már gyerekkorában megmutatkozott szélhámos természete.

Feri szerencsésnek mondhatta magát, mert jó erőben volt már kiskölyökként is. Imádott fára mászni, szerette heccelni a lányokat, és elpáholni azokat a fiúkat, akik megszólják őt. Szenvedélyévé vált mások verése, csakúgy, mint a motorok. Megőrült a boldogságtól, amikor Panni robogóját lecserélhette egy jóval nagyobb teljesítményű járgányra, egy kétszázötven köbcentis Pannóniára. Édesapjának már volt rá pénze. Csak nagyon vigyázz vele, ez súlyos motor, figyelmeztették Ferit a szülei. Juli gyakran érezte, hogy bátyja több figyelmet kap és drágább ajándékokat, de nem tette szóvá. Belenyugodott, hogy jobban szeretik, talán mert első gyerek, vagy fiút jobban akartak. Később aztán világossá vált számára, ez nem jobban szeretés, hanem elkényeztetés. Ha Feri a vadonatúj nadrágját rongyosra szakította a térdén, mert elvágódott a motorral, következő héten kapott másikat. Hála az égnek, hogy nagyobb bajod nem lett! Ennyivel lezárták a szülők. A motorbalesetek mindig használhatatlan nadrágot eredményeztek, de Ferikének mindig vettek újat. Ha Julika csinált valami rosszat, kiborította a szörpöt a terítőre, vagy játék közben összekente a ruháját, azonnal ráordítottak. Feri volt a család szeme fénye, Juli meg a fekete báránya. Évek múlva viszont a bátyja és közte lévő határvonal elmosódott, majd felcserélődött a szerep a két testvér között. Feri lett a fekete bárány.

– Bátyus! Milyen farmer van nálad? – Kérdeztem Feritől. A nagybácsi megszólítás sosem jött a számra, és bár szerettem a nevét, ha valami miatt felnéztem rá, egyszerűen Bátyusnak hívtam.

– Levis! Ilyet a piacon nem kapsz, Lacika! – Hangosan, szinte kiabálva beszélt, főleg amikor volt a fejében. A borszag most is megcsapta az orromat.

– Mennyiért adod? – Sosem kaptam otthon zsebpénzt, de reméltem, ha nem túl drága, anyumék talán meg tudják venni. Átfutott az agyamon az is, hogy a jó rokoni kapcsolat jeléül ingyen ad egyet.

– Másoknak drágábban adom, de neked… – elgondolkodó arcot vágott, mint a sakkozók egymással szemben. Ekkor már tudtam, hogy grátiszban nem fogom megkapni a nadrágot. Végül olyan árat mondott, amit a szüleim nem voltak hajlandóak kifizetni, aztán lezártuk a témát azzal, hogy talán majd legközelebb.Nagyapa ekkor már néhány éve nyugdíjas volt, agyvérzés miatt leszázalékolták. Hiába tette el a pipát meg az üveget a polc és az emlékei mélyére, egyre rosszabbul lett. Bottal ment még vizelni is, beszédje vontatottá vált. Anya varrónőként dolgozott, apa meg kovács volt az ÓKÜ-nél. Meg kellett gondolniuk, mire költik a lóvét.

A bátyám szintén akart egy Levist, de logikus volt, ha az őseim egy árát is sokallják, kettőét sem fogják kicsengetni. Mindig egyenrangú gyerekekként kezeltek minket, ha Robinak nem jutott valamiből, én sem kaptam. Ha a bátyám hülyeséget csinált, ugyanúgy szapulták, mint engem. Már ha ezek a hülyeségek kitudódtak. Sokszor csak a titoktartásunkon múlott, és mindig falaztunk egymásnak. Anyuról meg Feriről ez nem mondható el, szerintem nem tekintettek egymásra igazi testvérként, és az évek alatt ez csak fokozódott. Már tízévesen megfogalmazódott bennem, hogy nagybátyám fizess érte, vagy nem segítekattitűdje az egyik oka ennek. Minden a pénzről szólt számára. Eltávolodásuk szó szerint is értelmezhető, ritkultak a találkozásaik.

„Feri Miskolcra költözött” – anyu szerint más előzménye is volt annak, hogy megromlott a viszonyuk.

A húszhoz közeledve, Feri egyre inkább kiábrándult a motorozásból. Új hobbija az Ildikó nevű menyecske fenekére és a poharak aljára nézés lett. A szerelem és az alkohol ugyanott kerítette hatalmába, a kocsmában. Ildi a Kék Acél étteremben pincérkedett, mielőtt csapos lett. Feri csupán egy sörre akart betérni a csehóba azon a nyári délutánon, amikor megismerkedett a rikító kékszemű hölgyeménnyel. Beszélgetés közben nemcsak Ildi mosolya, hanem humora is megigézte őt. A kellemes csevejből hosszú kapcsolat lett, majd több évnyi börtön és életfogytig tartó alkoholizmus.

Juli utálta, ha a bátyja ivott. Apjukat juttatta eszébe, amikor az részegen ment haza. A férfi agresszívvé vált az italtól, viselkedése felhozta Juliban a bútoraprítós emlékeket.

A kreolos bőrrel és sötét hajjal megáldott férfi megbolondította a nőket. Gyakran váltogatta a szeretőit, akiket kocsmákban ismert meg, ahova nem az ital, hanem a nőtársaság miatt járt. Sokáig csak Bambizott, vagy maximum egy Borsodi Világost ivott a kőkemény bányász műszak után. Munkatársai kezdetben gúnyos megjegyzésekkel ostorozták, amiért nem tartott velük piálni, de őt ez nem érdekelte, vagy ha mégis, akkor bevetette fizikai erejét. Magának való természete miatt titokzatossá vált a szemükben, hamar felismerte, hogy ez előny számára. Ha esetleg kibeszélték a háta mögött, óvatosan tették, semmit nem érzékelt belőle. Szemöldökét mindig összehúzta, nem a napsütés erőltette rá. Mimikája szigorú fickó benyomását keltette. Ildi imádta a jellemét, szerelmük kezdetben végtelennek tűnt. Egy éve házasok voltak, amikor az ital elhatalmasodott felettük, hármasban éltek. Feri még magának sem vallotta be, de már leginkább az alkoholmámorért járt be a csehóba. A másik ok, amiért naponta betért Ildihez, a beteges féltékenysége volt. Munkatársai sokszor beszámoltak neki arról, hogy a szomszédjuk felesége félrelépett, és ezek a sztorik többnyire nem pletykákból táplálkoztak, hiszen ők maguk voltak a csábítók. Feri tudta, hogy a nő odavan a szexért, és részeg pillanataiban el tudta képzelni róla, hogy más férfiakkal is szívesen játszadozna. Szeretett kihívó ruhákban járni, dús kebléből sokat láttatni, és minden vendégével túl kedvesen beszélt, ez okot adott nekik a félreértésre. Sok egyedülálló fiatal, vagy elhidegült kapcsolatban élő középkorú munkás járt hozzá, az italban megnyugvást, személyében társaságot keresni. Ha Ferivel összeveszett, azzal heccelte, hogy másnap bedől valakinek a pult mögött, vagy az italraktárba csalogatja, ha nem némul el. Egy civakodás során Ildi kényszerült hallgatásra. Feri nem az a fajta ember volt, aki szégyell megütni egy nőt. Rövidke duzzogás és pityergés után Ildiből előtört a megbocsájtás, szenvedélyesen engedte húsos combjai közé tesztoszterontól túlfűtött férjét. Napi rutinná vált a veszekedés-pofon-némaság-megbocsájtás-összebújás zamatos egyvelege.

Feri egyre kegyetlenebbé vált. Az Ildi által emlegetett férfinevek sebes mozdonyként zakatoltak fejében. Egyik nap bezárta nejét a házukba, mielőtt dolgozni indult. „Nem mész innen sehová, meg ide sem jön senki, nehogy megdugasd magad valamelyik korhellyel!” A saját szemében csak mások voltak alkoholisták, nem látta be függőségét. Ildi kimászott az ablakon, ennek köszönhette, hogy nem rúgták ki a munkahelyéről. Ha otthon marad, talán másképp alakul az életük.

Műszakja leteltével, Feri betért a törzshelyére. Meglátta feleségét a pult mögött, elborult az agya. Nem bírta türtőztetni magát, amiért a nője a regulák ellenére önszántából cselekszik. Ildi éppen egy fiatal fickóval nevetgélt. Feri a munkásember véreres szemébe nézett. Hamar letörölte a vigyort a krapek arcáról. Ildi meg a padlón szétfolyt vért törölgethette, miután megérkeztek a rendőrök, és ki mert lépni a pult mögül.

Miskolcon, a Fazekas utcai évek megtisztították Feri szervezetét az alkoholtól, de érzelmileg még inkább beszennyezték. A zárkában kiélvezhette fejlett nárcizmusa másokra tett hatását. Megalázta cellatársait, hogy feljebb kerüljön a hierarchiában. A smasszerek hiába verték össze minden héten, továbbra sem hódolt be nekik. Nem érdekelte, hogy elbukja a kedvezményét. Az erőszakkal megszerzett csomagok tartalma, a napi kalóriatöbblet nagy emberré tették. Sokan kimosták a ruháit, elmosogatták a csajkáját, még az ágyát is megvetették. Ha nem lett volna heteroszexuális, valószínűleg egyéb szolgáltatásokat is elvárt volna cellatársaitól. A hozzá hasonló keménykötésű elítéltek nem bántották, inkább kitanították a bűnözés rejtelmeire.

Az előzetes során az egész család izgult, vajon mennyi lesz a letöltendő. Juli ekkor már férjes asszony volt, második gyermekét várta, mégis minden hónapban elutazott beszélőre. Annak ellenére, hogy eltávolodtak egymástól, úgy érezte, illik meglátogatnia Ferit. Egyik hónapban az apjával ment, a következőben az anyjával, ez sokáig így zajlott.

Közeledett a büntetés jogerőre emelkedése, Ágnes egyre többet aggódott. Csak az nyugtatta meg, ha unokájával, Robival foglalkozott, és Lacika közelgő születése adott neki örömet. Tudta, megviselné a bírósági tárgyalás, és férje meg lánya is izgultak érte. Végül úgy döntöttek, egyikőjük sem megy. Megírták Ferinek, hogy lélekben vele vannak, és bármi lesz a végeredmény, maradjon erős.

Feri nem igazán feszengett, pedig lett volna rá oka, már egy gyermek is várta a kinti világban. Ildi az első beszélőn közölte vele az örömét, hogy valószínűleg terhes. Amikor biztossá vált a dolog, a férfi büszkén mesélte a zárkában, hogy fia lesz, Csabának fogják hívni. Zavarta, hogy a srácot korai éveiben csak a beszélőn láthatja, de cellatársai megnyugtatták azzal a poénnal, hogy legalább nem kell pelenkáznia. Ildi viszont a szülés napjához közeledve, Feri orra alá dörgölte, hogy nem fog várni rá, magára vállalja Csabi felnevelését. Feri arra gyanakodott, Ildinek szeretője van és ezért döntött így. Juli biztosra vette, nem bátyjáé a gyermek. Tévedett. Csabikán a korai kamaszévek kihozták apja jellemvonásait. Csibészes vigyora, mimikája, és a mozgása is hasonlított.

Ildit gyakorta látták egy másik férfi társaságában, még Csabika csecsemőkorában. Ferihez sok minden eljutott a szabad világból. Azt is megtanulta, hogy a rossz hírek okozta bosszúságát hogyan enyhítse. Minden gyűlöletét, amit Ildi iránt érzett, kivetítette a vézna cellalakókra. Az egyik fiatal autótolvajtól olyan szívességet kért, amilyet előtte sosem. Szabadjára engedte a benne rejlő vadállati ösztönöket. Nem a testi kielégülés volt a célja, hanem a lelki. Mások megalázásának mámora erősítette, segített számára túlélni a mindennapokat. Édesanyja viszont nem tette túl magát annak a táviratnak a tartalmán, amiben egyetlen fia végleges büntetése állt. Mire János hazaért a gyárból, Ágnest az asztalra dőlve találta a konyhában. Nem tudta felébreszteni. Az asztal lapján semmi más nem volt Ágnes előtt, csak a levél, ami a szívrohamát okozta. Juli éveken keresztül Ferit tette felelőssé édesanyjuk halála miatt.

– Csabika, mutassuk meg az unokatesóidnak, milyen ügyes a kezed – kiáltotta Feri a gyerekének. Anyám tejbegrízt főzött Papónak, én Robival és Csabival a Három kívánságot bámultam.

– De Apu, Dévényi Tibi bácsi van! Imádjuk!

– Majd megnézitek a jövőhetit! Na, itt ez a három gyufásskatulya – Feri kinyomta a tévét. Tibi bácsi egy kis ponttá változott, majd nagy semmivé a zöld képernyőn.

Egy pillanatig a barna fadoboz Videoton felirat melletti gombját figyeltem, de nem mertem felállni és visszakapcsolni. Inkább a skatulyákat néztem. Kékszínű, sisakos figura volt rajtuk. Egyik kezében bárdot, másikban pajzsot tartott. Csak a körvonalai látszódtak, és mindig azon gondolkodtam, milyen lehet az arca és a ruházata a kis zsoldosnak. Az egységes balesetbiztosítás, olvastam a katona felett, alatta meg ezt: bárhol és bármikor bekövetkező balesetekre érvényes. Eszembe jutott az a reklám, amiben egy bajszos fickó száguldozik a kocsijával, a felesége győzködi, hogy ideje lenne balesetbiztosítást kötnie, de ő nemmel reagál. A következő kanyarban kisodródik, belezúg az árokba, aztán egy faágon kapaszkodva kántálja, hogy Cascot akarok kötni. A bátyámmal rengeteget nevettünk a pancser csávón.

– Most jól figyeljetek! Itt ez a kis piros golyó. Ki kell találnotok, melyik gyufásdoboz alá kerül –folytatta Feri, kizökkentve gondolataimból.

Csabika keze tényleg ügyes volt. Villámgyorsan csúsztatgatta a gyufásdobozokat és görgette alattuk a golyócskát.

– Na, hol a piros, gyerekek? – kérdezte Feri, és vigyorgott.

– Ott a piros! – vágta rá a bátyám.

– Szerintem is. Várj, mégsem! De, ez lesz az, amit Robi mondott – tippeltem a középső dobozkára. Nem voltam benne biztos, de elhittem, a bátyám tévedhetetlen.

– Háhá, ez bukta! Csabika, mutasd a többit is! – harsogta Feri. Kezét-lábát folyamatosan mozgatta, mint aki részegen akar karmestereset játszani.

Csabika felemelte a kartondarabokat. Bámultuk, mintha profi bűvész lenne. Egyik alatt sincs a golyó! Döbbenten Ferire néztünk, tőle reméltünk választ.

– Mutasd a tenyeredet, Fiam! – Utasította Csabikát széles mosollyal, csillogó szemmel. Extázisban volt, hogy irányítja a játékot és ámulatba ejthet minket. Csabika megmutatta a golyót, a mutató- és középső ujja tövében piroslott, mint érett cseresznye egy fehér tányéron. Feri a bárgyú arckifejezésünk láttán felnevetett. Mindannyian elkezdtünk röhögni.

– Te mi a ku… mi a francot csinálsz itt? Az én lakásomban tanítod a gyerekeket itt a piros, hol a pirosozni? Az én gyerekeimet?

Anyám szeme kigúvadt, hangja rekedtté vált. Azelőtt sosem láttam ennyire idegesnek. Egy pillanat alatt lehervasztotta a vigyorunkat.

– Nyugi má’, Juli! Csak megmutattam, Csabika milyen ügyes. Aranykeze van az én fiamnak – Feri megcsókolta Csabika kezét. Szerencsétlen gyerek azt sem tudta, merre forduljon, teljesen zavarba hozta anyám kirohanása.

– Most az aranykezű fiaddal eltakarodsz a lakásomból, de kurva gyorsan, te börtöntöltelék szarházi! – Anyu nem akarhatott káromkodni, végül kicsúszott a száján.

Feri szó nélkül teljesítette kérését. Papót megpuszilták, aztán leléptek. Az előszobában megdermedve álltam Robival, aki nem tudta, mi rosszat tett, és búsan várja az ítéletét.

– Ti meg takarodjatok a szobátokba!

Ha tetszett, amit olvastál, örülnénk, ha másokkal is megosztanád!

További cikkek a rovatból

(Beszélgetés Dr. Jánosi Zoltánnal) Tarnóczi József olajfestménye Jánosi Zoltánról Az első könyved egy novellagyűjtemény, ami a 80-as években jelent meg a Katona Béla által szerkesztett „Tiszta Szívvel Füzetek”-ben, nem sokkal azt követően, hogy megnyertél egy novellapályázatot, amit a Magyar Nemzet hirdetett meg. Pár év múlva pedig egy verseskötet is napvilágot…
34 perc olvasás
tele van kátyúval az út és kerülgetjük a pocsolyákat a sötétben fényszóró pásztáz megtéveszt az árnyék és gödör eltűnnek az útjelző táblák ha elvakítanak a szembejövők de rémiszt a kétely jó-e az irány mert erre csak néhányan megyünk aggódva hogy kialszik a lámpánk s a homályban mind elveszünk át az…
2 perc olvasás
Június hatodika. Vége a munkának, alig vártam, hogy végre kilépjek a kapun. Borzasztó napon vagyok túl, nehéz sebeket szereztem, csontig hatót. Igazából haza sem akarok menni. Azért beülök a kocsiba. A hallgatás is bosszantó, hát kiabálok egyet. Megbántva érzem magam, igazságtalanságot érzek a levegőben, mégis, dühös vagyok saját magamra is.…
5 perc olvasás
Azt mondtad, ügy volt az intézményben. S én azt kérdeztem, meghalt valaki? Azt mondtad, nem, de nem mondod el, nem mondhatod. Viszont így már könnyű kitalálni, hogy ti bántottatok valakit. Mert az, hogy gyerekek ütnek-vernek, és megerőszakolnak kisebb, gyengébb, kiválasztott gyereket a gyerekotthonban, az már nem ügy. Az se, ha…
8 perc olvasás
Istenes versek (Fordította Ircsik Vilmos) AZ ÉLETEM KÖRT KÖRRE RÓVA ÉLEM Az életem kört körre róva élem, a tárgyakon át mind tovább. Az utolsót megtenni csak remélem, de megpróbálom legalább. Isten körül keringek, tornya ódon, keringek, telnek ezredévek, még nem tudom: vihar vagyok vagy sólyom, vagy egy hatalmas ének. ADDIG…
2 perc olvasás

Iratkozz fel Hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legújabb számunkról!