BARNA MÁRTA, AZ IGAZ SZERELEM REGÉNYE (1973-1976)

Első közlés: Az ÖNREFLEXIÓK 1 (1948-1973) című, az 2024-es könyvhétre Baranyi W. Krisztina IdőJel kiadójának gondozásában megjelent önéletrajzi regényem folytatása, a tervezett tetralógia második könyve. (E frissen megjelent első kötetre kaptam 2025. március 15-én a Herczeg Ferenc-díjat.)

FELEJTHETETLEN FELESÉGEMNEK, MÚZSÁMNAK, ALKOTÓTÁRSAMNAK

BARNA MÁRTÁNAK (KUNMADARAS, 1955. MÁRCIUS 5-BUDAPEEST 2023 ÁPRILIS 20) ÉS FIAMNAK, PÓSA MÁTÉNAK SZERETETTEL AJÁNLOM

PASOLIONI: MÁTÉ EVANGÉLIUMA (FOLYTATÁS)

A TE SZERELMED LEGYŐZI BENNEM AZ ALKOTÓI ÖNZÉST IS.

A sátán három kísértése: Szelíden elmélyült, szenvedéstől árkolt ifjú délolasz arccal jelenik meg a felnőtt Jézus. A negyven napos böjt során elszenvedett kísértéseket híven, középkoriasan szuperrealista látomásossággal hozza élet közelbe a rendező. A kígyó először a böjt megszegésére és a hamis csodatételre biztatja, ám Jézus úgy felel a legalattomosabb hüllő képében megjelenő sátánnak, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével. A második kísértés egyszerre szól a vakmerő Istenkísértésről és újfent a hamis csodatételekről. Az ördög felviszi Jézust a templom csúcsára, s azt kéri: ugorjon le, Isten angyalai úgyis megfogják, ha ő tényleg Isten fia. Krisztus válasza: ne kísértsd az Istent. Nincs jogod őt életed kockáztatásával próbára tenni, mert ez burkoltan a kegyelem elutasítása. A legaljasabb, legnehezebben kivédhető kísértés a hatalomé. Belzebub fölviszi a Megváltót egy magas hegyre, megmutatja neki a föld minden országát és kincsét, s mindent odaígér neki, ha őt imádja Isten helyett. Távozz, Sátán -így szól Jézus válasza, mely arról szól. csak Isten hatalmát szabad mindenhatóként elfogadnunk. Isten fiának, mivel a megfeszíttetés, föltámadás kegyelmét akarja nekünk ajándékozni, s ehhez embertestben kell e világon léteznie, el kell tűrnie a Sátán packázását, próbatételét is, mert, ha Isten vele egylényegű fiaként cselekedve küldi el az ördögöt melegebb éghajlatba, megtörik az emberestben történő kálvária és feltámadás folyamata.

Mindeközben és ennek utána is, a kamera úgy hozza Őt közel, hogy a szegényesen, nyomorúságosan drámaian lecsupált faluképek, erdők, fák, s a csüggedt, reménytelen arcok minden erőkisugárzása, kreatív energiacsomópontja e csiborfekete szemű, koromsötét hosszú hajjal keretezett majdhogynem gyerekábrázat mimikájában, bőr remegésében fusson össze, s általa nyerjen értelmet. Ő a gyarló földi ember mindent tudó, minden fájdalmát átérző Megváltó, ki ezen a világon is enyhet nyújt a szenvedőknek, ám azt is üzeni, hogy átutazók vagyunk ezen a földön, így az igazi boldogság Isten birodalmában vár majd reánk, de csak akkor, ha feltétel nélkül azonosulunk, akár földi létünk utolsó pillanatéban is az egyetemes szeretet mindent felülütő parancsával. Ezért Jézus szinte könyörögve kéri követőit, hallgatóit, a megigazulásra, hogy higgyenek Istenben feltétel nélkül, tartsák fontosabbnak a cselekvő szeretetet a törvény betűjénél, hiszen reá is rövid evilági életút vár, s minden földi ember számára eljő, sőt, bármikor, bármely pillanatban elérkezhet a végső óra, ezért nem holnap, nem egy óra múlva, hanem itt és most, ebben a pillanatban kell megtérnünk.  A legnagyobb bűnösnek is megbocsáttatik minden vétke, ha teljes szívből és lélekből jő a megbánás, s már halálának óráján az Atya jobbján ülhet a Paradicsomban. Ám a legpéldásabb életűnek látszó, templomjáró, böjtölő, adakozó, törvénytisztelő farizeus, írástudó is elkárhozik, ha nem szereti a Teremtőt és az Atya képre formált embertársát, ha nincs benne valódi szeretet, lélekből fakadó irgalom és teljes megbocsátás a másik iránt. ….

Jézus nem véletlenül választja ki tanítványai közül a lelkesen tehetséges, karizmatikus Jánost, a térülékeny, a kukacoskodó vámszedőből igazzá megértővé lett Mátét (valószínűleg ő az evangélista), Pétert, Kéfást, a kősziklát, s kinek a Mester megtagadásán is át kell esnie ahhoz, hogy az első Püspökké érlelődjön. (Szila ezt nyilván úgy értelmezi, hogy Péter Jézus által megbocsátott tagadása a szükséges kompromisszumok elfogadását üzeni. HÁT?????). Köztük van Tamás, aki csak akkor hisz még, ha lát, pedig Jézus hirdeti, az az igazán boldog, aki nem lát és hisz. A bölcsen tekintélyes Jakab, névrokona, a másik Jakab, az Alfeus fia, Tádé, Zebedeus, Simon, a Zelóta, Júdás, a tisztánlátó, s végül az áruló iskarióti Júdás. Mindegyik jól egyénített arc, a rajongón okos János és a ravasz, sunyi Júdás kivételével mind egyszerű, mondhatni, népi figurák, mint ha most érkeztek volna valamelyik délolasz, vagy szentföldi kis falucskából. Krisztus szelídebb, mint Keresztelő János, a pusztába kiáltó szó. Ritkán korholja még a tanítványait is, bár emlékezteti őket arra, hogy életükben nem egyszer gonoszok is, kegyetlenek is voltak, de viperák fajzatjainak, mint Keresztelő János, soha nem nevezi őket (főként a nála kíváncsiságból megjelent farizeusokat), csak végtelenül szomorú, amikor kishitűségükkel, a nagyvonalúságuk hiányával szembesül, mint amikor hiába van velük csónakjukban a háborgó tengeren az ezernyi csodát tévő Krisztus, ők félnek, rettegnek a haláltól. Máskor meg egyikük (János evangéliuma szerint maga Júdás) sajnálja a drága tömjént, amivel a szegény asszony megkeni Krisztus fejét, arra hivatkozva, hogy az árát akár a szegényeknek is odaadhatná. Jézus, Isten fia érti, sőt, megérti tanítványait, tudja, hogy át kell esniük megannyi beavatáson, s hogy az irgalomhoz tartozik az emberi gyöngeségek szeretetteljes kezelése, elengedése.

Márti megsimítja a hajamat, rám mosolyog, s megint értjük egymást. Tudnunk kell, mikor kötelező a nélkülözőknek szánt adakozás, ám azt tudnunk kell, hogy mikor nem szabad szeretteink iránt sem fösvénynek lennünk….

Lendület és visszafogott feszültség alatt, szinte kettőszáz fokon peregnek a statikus és a dinamikus tömegjelenetek, a hegyi beszéd, a nyolc boldogság, a nyolc jaj kinyilatkoztatása. A nyolc boldogság leírásakor meghirdeti, hogy a szegények, a szenvedők megannyi viszontagsága vezeti majd el a megigazultat az égi birodalomba: Boldogok, akik hisznek, mert övéké a Mennyek Országa. A négy evangélium együtt adja a teljeséget, de nem véletlen, hogy Máté nevezi Isten Országát a Mennyek Országának, s Jézust a leggyakrabban mondja a négy evangélista közül Isten egyszülött, vele azonosan egy lényegű fiának, ki a szegényeknek, az esendőknek, a lélekben hívőknek ajándékozza azt, amit az Ószövetség is megígér: Isten országának megérkezését. Ám jaj azoknak, akik megszegik a törvényt, ellene mondanak a Tízparancsolatnak, s a Szent Lélek ellen vétenek, azaz, elutasítják Isten kegyelmét. A megbánást ember előtt lehet színlelni, Isten viszont látja a szívünk, a lelkünk, a testünk minden titkát, neki hiába hazudunk.

Jézus mindegyik evangéliumban azt kéri tanítványaitól, hogy ne beszéljenek a csodatételeiről. A film ahogy az írás is, finoman érzékelteti, hogy a csodák hatása korlátozott. A holtak feltámasztása, a leprás, a vak, a béna meggyógyítása puritánul feszült drámai jelenetei valószerűséget sugallanak, ám igazából csak azokat erősítik meg az Isten iránti elkötelezettségben, akik nélkülük is hisznek. A hitetlen minden csodának megtalálja a vélt racionális magyarázatát (lásd a Torinoi lepel hamis cáfolatának újabb és újabb manifesztumait, vagy a tetszhalálból visszatérő emberek R. E Moody Élet az élet után című kiváló könyvében rögzített, klinikai halálból visszatért emberek megannyi, egymással száz százalékosan egybehangzó emlékképeinek materialista „pszichológiai” álmagyarázatait, vagy a fatimai csoda, a három ártatlan gyermek előtt megjelenő Szűzanya letagadhatatlanul valós látomásainak kétségbeesetten erőlködő materialista lélektani argumentumokkal történő sikertelen cáfolatát.) Tamásnak mondja majd Jézus: boldog, aki nem lát és hisz.

A film drámaian valószerűvé tett látomásossága kiváltképpen feszültté emeli azt a jelenetet, amikor a hegy tetején Jézus elött megjelenik Mózes és Illés, s Jézus meghirdeti, hogy hamarosan betölti küldetését, megfeszíttetik, meghal, hogy majd föltámadjon harmadnapon, s ezzel utat nyit a korábban halandó földi hívőknek a Mennyek országába. Pétert, Kéfást, a kősziklát elfogja valami határtalan jó érzés és félelem. Olyan jó itt Uram, mondja. Emeljünk sátrat Mózesnek, Illésnek, Neked és maradjunk. Ne következzen be a halálod. Ekkor az Atya szózatot intéz hozzá: Ez az én szeretett fiam, őt hallgassátok. Jézus megfeddi Pétert, amiért kísértésbe akarta őt hozni, s eltéríteni küldetésétől. E polifon módon komponált jelenet arra is utal, hogy Isten igéje nem az okos, ab ovo kiválasztott keveseké, hanem mindenkié. Az lesz kiválasztott, képességeitől függetlenül, aki hisz és a cselekvő szeretet parancsát követi, s nem a hegyre kivonulva elmélkedik csupán, mint a buddhista boncok.

Balladisztikus erővel jeleníti meg a kamera azt az ismert jelenetet, amikor Jézus szamárháton megérkezik Jeruzsálembe, hívei pálmaágakkal feldíszelve követik, s megjósolja szinte sírva a Jeruzsálemi templom pusztulását, s a zsidó nép újabb szétszórattatását. Tudja, hogy a zsidóság, a korábbi kiválasztott nép nem hallgatja meg a tanítását, hanem keresztre feszítteti őt, így elveszti kiváltságait, s átadja helyét Krisztus népének. Az Újszövetségben megszűnnek a születési előjogok, a Szent Háromság a saját jó és rossz gondolataink, cselekedeteink, mulasztásaink nyomán tesz mérlegre bennünket. 

Ám a jeruzsálemi érkezés legdrámaibb érzelmi cunami csúcspontja a kufárok kiűzése a templomból. Jézus megbotránkozik, amikor azt látja, hogy a kofák és az alkuszok siserehad lepi el Isten hajlékát, nekik ront, összezúzza áruikat, s elkergeti őket Atyja házából.

Nos, ez az a pillanat, amikor a film béli Máté evangéliuma száz százalékosan kamera közelbe hozza Júdást, az árulót. Már korábban érezhető, hogy ő, a közösség pénzügyeinek intézőjeként – ezt a film erősen hangsúlyozza – másként viselkedik az adakozások alkalmával, mint a többiek. Más evangéliumi ihletésű filmeknél, például Heyman Jézus élete, Júdás az egyedüli, aki nem érti meg Jézusnak azt a példabeszédét, hogy neki igazából nem a vérrokonai, hanem Isten igéjének követői az igazi családtagjai. Az evangéliumban ez így nincs kimondva, a filmben viszont egyértelmű, hogy Júdás, a pragmatikus pénzember a kufárok megbélyegzése után meghasonlik, s úgy dönt, hogy nem követi tovább a Mestert. Mikor Jézus a pompázatos, ám terméketlen fügefának azt mondja: száradj el, Júdás nem érti egyedül, hogy Jézus a kiüresedett, hit nélküli szadduceusi templomi rítusokra utalva újra megjövendöli a jeruzsálemi templom pusztulását. S a film szerint is, ő botránkozik meg azon is, hogy a betániai asszony drága kenettel borítja Jézus fejét.

Így az utolsó vacsorán, Jézus meghirdeti az Eucharisztiát, az Oltári Szentséget, az Úrvacsorát. Kimondja, hogy ő az élő kenyér és az élő víz, hívei a kenyér és a bor színében az Úr asztalánál ezentúl reá emlékezzenek, s hirdessék az eszkatologiát, az ő második eljövetelét, amikor ítélni fog elevenek és holtak fölött. Ekkor már Jézus néven is nevezi Júdást, kimondja, hogy az árulja el őt, aki vele együtt nyúl a tálba. Júdás elszalad a zsidó főpapokhoz, Kajafáshoz, Annáshoz és harminc ezüstpénzért elárulja, hogy aznap éjjel, a Getszemáni kertben csak a tizenegy tanítvány lesz vele, s elfoghatják.  „Az lesz a Mester, kit csókkal közöntök majd.” 

Egymás kezét fogva, el nem ítélhető módon keressük a szentségtörő analógiákat, de hát az Írás is ezt indukálja. Hányszor és hányszor kell szembesülnünk a mi kis életünkben is a Júdások kicsinyességtől, pénzvágytól, vagy az önzetlen jóság iránti engesztelhetetlen gyűlölettől motivált árulásával. S azzal is, ahogy Péter, amikor Jézus újra megjövendöli, hogy háromszor fogja őt megtagadni mielőtt a kakas megszólal, majdnem sírva tiltakozik, ám a döntő pillanatban mégis elköveti a maga kisebb, nem júdási, hanem a félelemtől motivált péteri árulását- mestertagadását.

Aztán jő a mesterien megkomponált bibliai jelenet… Jézus imádkozik, s arra kéri barátait, hiszen egyszer kimondta, hogy ti nem csak a tanítványaim, hanem a barátaim vagytok, hogy virrasszanak vele. Ám ők mind elalszanak, s arra ébrednek, hogy Júdás seregével, éjjel jön a lámpás fényével a templomi katonák élén, s barátinak álcázott csókkal jelzi a pribékeknek, hogy kit kell elkapniuk. S a visszafogottan feszült film ekkor felpörög, Péter kardot ránt, levágja egy katona fülét, Jézus lecsöndesíti, mondván: ki kardot fog, kard által vész el. S utolsó látványos csodájaként, visszailleszti a fejéhez a darabont fülét.

S ekkor jön a tanítványok megbotránkozása, amiért Jézus nem védi meg önmagát. A zsidó farizeusok, szadduceusok, a két főpap, Kajafás és Annás vezetésével kimondják a halálos ítéletet, mikor megvallja, hogy ő Isten egyszülött fia. Nincs szükség tanúkra, tárgyalásra, ő maga vallott magára – így Kajafás.

S következik a megaláztatások sora, a katonák ütik verik, köpdösik, s Péter megfélemlik, s arra gondol, hogy miért nem menti ki magát, s miért nem tesz csodát Isten, ha tényleg Jézus az ő egyszülött fia. Magyarán: még mindig nem értik, miért is jött közénk a második Istenszemély. Hogy neki meg kell halnia emberként, hogy feltámadhasson és megfizesse helyettünk bűneink zsoldját, s leküldje hozzánk Isten vigasztaló Szent Lelkét, a harmadik Istenszemélyt. S bekövetkezik Jézus jóslata: Péterben három ember is fölismeri, hogy ő is a „Galileihez tartozik”, de ő háromszor megtagadja. S ekkor megszólal a kakas. Jézus megdicsőülten, megbocsátón mosolyog Péterre, aki végre megérti, hogy Isten fiának be kell töltenie küldetését, s keservesen sírva fakad.

S most e sorokat róva én is újra és újra elsírom magam, mert megőrülök hiányodtól, Mártikám, s nem tehetem meg, hogy azonnal eldobjam magamtól az életet, mert akkor a pokolra jutok, s Te a Mennyben vagy, így soha nem találkozhatunk, Akkor – a film megtekintése közben újra egymásra tekintünk, s tanúi vagyunk, ahogy a másik, az örök áruló szimbólumává lett iskarióti Júdás ráébred mit tett, s hogy Péter gyávasága megbocsátható ám az ő árulása végérvényesen a pokolra taszítja őt. Visszaviszi a zsidóknak a harminc ezüstöt, ám nem fogadják el, még Jézus elveszejtői is megvetik őt. Átdobja a pénzt a kerítésen, s felakasztja magát. A képmutató zsidók azt mondják: véres ez a pénz, s megveszik rajta a fazekas telkét, elnevezik vérmezőnek, hakeldamának, s ezentúl oda temetik a hazátlanokat és az idegeneket.

S továbbra is, mint ha lelkünk legmélyéről fakadnának a jelenetek. Mesteri, ahogy a kamera távolról, valahogy álomszerűen követi Pilátust, aki megérzi, hogy Jézus igaz ember, s megpróbál megkegyelmeztetni neki, ám nem elég bátor ahhoz, hogy ő maga bocsássa el azt az embert, akiről az általa bár nagyon nem kedvelt zsidók azt állítják, hogy megkérdőjelezi a császár hatalmát. S másként, csupaszított, látomásos jelenetben tárul elénk az a jelenet, amit a mi Munkácsy Mihályunk három zseniális képen is megörökít. Ecce homo. Íme az ember.

Jézust, a bűntelent, a legtisztább evilági emberfiát, Isten egyszülött fiát keresztre feszítik, mert a csőcselék a baloldali terrorista forradalmár gyilkos Barabásnak ad kegyelmet a páska ünnepén, a zsidó Húsvétkor. 

S ekkor jő a mi keresztyén húsvéti kálváriánk, megfeszíttetés, alászállás, föltámadás golgotája. Jézust agyonkínozva, megalázva kísérik a Via Dolorosán, a szenvedések és a könnyek útján a Golgota hegyére, ahol két lator között keresztre feszítik. A filmben az ismert jelenetek iszonyatos drámaisággal égnek a látómezőnkbe, az írott evangéliummal ellentétben Mária, Jézus édesanyja is siratja a kereszt alatt egyszülött gyermekét. A templom kárpitja meghasad, a világ viharossá, világvégivé bolydul, így üzeni meg Isten, hogy haragszik a megfeszítőkre, s jaj az árulóknak. Jézus egy pillanatra Eli, eli lamma sabakhtani kiáltással kiszenved. Tanítványai, anyja, Mária, tanítványai, a másik Mária őrjöngő fájdalommal siratják.

S ezt a drámai pillanatot követi a feltámadás. Az örömhír, a boldogság, ahogy Jézus az üres sírt elhagyva élőként hívja magához tanítványait, a négy égtáj felől rohannak felé, a Feltámadott felé az emberek és hallják, ezentúl én veletek leszek a világ végezetéig. Velünk az Isten, Jézus és a Szent Lélek Vigasztaló háromsága.

 A Máté evangéliumában Pasolini életművének egészéhez és valljuk be, a film világirodalom legjobb alkotásaihoz mérten is kivételes összhangot sikerült megteremtenie az alkotónak az ige, a látvány és a hang ősi egységének jegyében. (Ismétlésbe bocsátkozom a korrektség kedvéért: Mint egy élő festmény, olyan az egész film – írja majd Bodnár Dániel régi íróbarátom, a Magyar Demokrata szerkesztőségében éveken át kollégám abban az esszében, amelyet az Új Ember 2022 március 20-i számában jelentet meg abból az alkalomból, hogy 1922 március 5-én lenne százéves a rendező, kinek egyetlen filmjét szeretünk, de azt nagyon. Bodnár Dani barátom Giotto, Fra Angelica, Francesca képi világának, „lényegre törő egyszerűségének” hatását emeli ki, dicsérve, hogy mindig a lehető legjobb, az adott jelenethez legillőbb, adekvátabb zenei aláfestést választotta ki Bach, Mozart, Beethoven, Sosztakovics műveiből.)

Lenyűgözve állunk föl, a közönség nagy részének tetszett. S amit akkor égi jelnek tekintettünk, az előcsarnokban szembe találkoztam Király Lászlóval, kiről nehéz volt eldönteni, hogy erőltetett örömöt színlelve, vagy tényleg vidáman köszönt rám. Bemutattam őket egymásnak, Mártit menyasszonyomnak nevezve, ő azt mondta, hogy büszke lehet a vőlegényére, de ő is önre, szép kisasszony. Váltottunk pár szót a filmről, Királynak nagyon tetszettek Márti értékelő szavai, majd azt mondta:

Reménykedjünk. Most már mindenki igent mondott, Barta Tibor püspök előtt az anyagod.

S milyen furcsa. Vác Annamáriával, Amival (a regényekbeli Anni alteregójával) is találkoztunk (ki később a Hit gyülekezet tagja lesz, s már akkor, 1976-ban annak a kisebb hazai mag-szektának a követője, amelyből majd kivirágzik az Amerikából importált először fundamentalistának, majd HIT Gyülekezet-nek „keresztelt” kisegyház). Pontosabban, ő hallotta, miket beszélünk Király Lacival, s a fejét csóválta:

– Nincs igazatok. Ezt így nem szabad. Szentségtörés. Tilos a Bibliát filmre vinni.

Jellemző, hogy nektek tetszik.

Beszélgetni akarunk, de legyint ránk, sarkon fordul és köszönés nélkül távozik.

Hallgatva baktatunk gyalogszerrel haza. Király Laciról beszéltünk, annyira primer szinten érintett minket, amit mondott, hogy Amikáról teljesen elfelejtkeztünk.

Hát, nem tudom – mondta Mártika. – A szavai, mint ha biztattak is volna, nem is. Ugyanezt sugallta a metakommunikációja. Ne reménykedjünk, s akkor talán pozitív sokk ér bennünket. Ne mondj semmit, kicsike.

Igen, drága szerelmem. Akkor is hallottad, kihallottad lelkemből nem csak a kételyt, hanem a negatív bizonyosságot is. – Beszéljünk inkább arról, hogy ez a nagyszerű film eszembe idézte az evangéliumi ihletésű nagy verseidet. Döbbenetes ez a világ. Azokról még azt sem lehet mondani, hogy túl barokkosak, vagy avantgárdok.

S    T    Á     C     I      Ó     K          

I.        

Sánta tündér botlik földre száraz ágon
Madárhalál csöppje csüng a pókfonálon
Percegő a tollad vad világfa-szúja
Lombzöldjében ébredsz létnyi háborúra

Lüktető ércdobon rezes hajnal táncol
Részeg angyalfátyla napkeletre lángol
Üstökösbe fordul szikraszárnyú csóva
Ősárulást sejtő három kakasszóra

Láthatatlanul nő göngyölegnyi csíra
Jaj ha kéküvegbe dermedő ruhája    
Téli éjszakára fagyhalálba vonja      
Égi csóvapárja már hiába várja

II.

S AZ ÉGBŐL ALÁSZÁLL HALVÁNY ŐSZI CSILLAG

Sárga járványt lehel minden őszirózsa
Éles tőrlevele lantvirágot hajtott
Húros szirmait a karjaidba fonja
Félúton megáll a győzhetetlen kardod                                                                                

Meztelen csigáktól nyálas kőkereszten
Lucskos nyári esten zöld penészmohából
Kiömlő stigmavér szégyenárnya éget
Kínsebet fakasztva várja szenvedésed

Harmatcsöpphalálfény, ordasarcú reggel
Viszik a bölcsődet megfeszítő kedvvel
Szegkovács hasítja keresztalakúra
Öntudatlan fölsír még az Isten óvja

Létrederült arcú, gondra gőgicsélő
Dundi gesztusokba teljességig élő
Lábad előtt állnak megszállott hatalmak
Mozdulathálóban vergődő királyok

Kígyóktól kiprémzett krokodilbőr csörren
Kezedben szelídül lélekkufár ellen     
Hamis néven hívott házi Isteneink     
Oltára leomolt új életreverten

III.

Z A V A R O S   Á L O M  

A messiás vére ég a préritűzben
Holt öbölben úszva fuldokolva szívom
szürcsölő pióca – lángmederbe szárad
hitünkkel a sírban ónhamuvá olvad  

ELI, ELI LAMA SABAKHTANI

l.

Lidércnyomás szűri éterfeketére        
Szűkülő pupillád résein keresztül
Tisztuló éjszakák durva boltozatját    
Záruló szemedre minden átfehérül    

Háromszor visszanyert élet öntudatlan
Boldogságod olvaszt néma tenyerébe
Elgyötörten ébredsz rettegő szavaddal
Tetszhalálom ájul mindennapi létre

2.

Ébenfaragványba lehelt szfinkszmadárfő
Belőlem létrekelt, előttem világló
Jaj hová rejtetted értem könnybenázó
Leányarcát tőlem józan önmagamként

Élettelen vágyak partjára taszító
Bálványodat vésem pártütő angyalként
Számkivetve késem milliónyi ránccal
Pontosítja bőröd éjsötéthalálkor

Soha le nem nyugvó vágyfölötti napfény
Örökre megmarad egy vonásnyi átok
Egyre vékonyabban ég a láthatáron 
Néha elgyötörve mégis újra látom                                                                                      

V.

HERÓDESNEK

és a katonáid mindig visszatérnek
szögdzsidába dermedt réti sziklaarccal
vad futókakacsként tölgykarukba vájunk
rettegésem oldom téged űzve karddal

és a katonák már mindig visszatérnek
dögkaszárnyakarmuk rétisaspofával
karjaimba vájják, szívemet szögezzük
pokluk ajtajára égi bőregérnek

HIDEGZUHANY: A PÜSPÖK ELVTÁRS ELUTASÍTÓ ÜZENETE

Mártikából megint és mindig a próféta szólt, ezúttal ő maga sajnálta ezt legjobban. Ahogy hétfőn megérkeztünk délután Mártival, Dombró papa a kezembe adott egy anyámnak címzett levelet, amit Barta Tibor püspök írt. Olyannyira kíváncsi voltam, hogy eszembe sem jutott, hogy nevelőapámmal együtt enyhén szólva indiszkréciót követtünk el.

Tisztelt Asszonyom!

Sajnos, minden szakmai elismerés, a Kossuth Egyetem professzorainak ajánlása ellenére azt kell üzennem Önnek, hogy fiát, Pósa Zoltánt nem alkalmazhatjuk a református egyház egyetlen intézményében sem. Itt és most, az 1972-es októberi párthatározat után mi nem vállalhatjuk föl, hogy menedéket nyújtunk egy ellenzéki írójelöltnek.

Megértését remélve, elnézést kérve református rokonaitól, dr. Papp Lajosné nyugalmazott kollégiumi igazgatónőtől és Lehmann Grete nyugalmazott német társalgási tanárunktól is, Isten áldását kéri Önre és családjára.

Dr. Barta Tibor

A Magyarországi Tiszántúli Református Gyülekezet püspöke

Na, ez jellemző minden egyházra. A képmutatás. Nehogy már higgyetek ezeknek – legyintett apám, s mondott még egy keserű, Istent is tagadó mondatot és szomorúan bevonult a szobájába.

Márti mosolyogva érzi meg, hogy ugyanarra gondolunk, s kimondja.

Te is tudod már, hogy pénteken a film után angyali üdvözletet kaptunk. Nem lett volna jó, ha fölvesznek a kollégiumi könyvtárba, mert Te író vagy, nem tudós, így csak újabb vargabetűt írtunk volna le csupán, s haladékot kértünk és kaptunk volna Istentől. A Mindenható tudtunkra adja, hogy el kell szakadnunk Debrecentől, s nem csak azért, mert itt nem kérnek belőlünk. Itt és most a te habitusoddal, szépíróként csak Budapesten válhatsz elismert alkotóvá.

Mi ebből a tanulság?

Abszolúte semmi! Nem, az, hogy BOGYI ZSENI. Megint fején találta a szöget.