Bartók hallgatása közben, Hármas oltár, Szendrey Júlia: Augusztus végén, Látod, barátom

A kékszakállú és a mandarin
bakelitjeit cserélem, s a hin-
taágyban fekve némán élvezem,
a hangokat a régi lemezen,
a hangokat, a zord akkordokat:
látom, hogy Béla meg-meglátogat,
jön vele Ditta, arca száz titok,
s azt hiszem, testem gerjedezni fog,
hisz karja ifjú, húsa friss, meleg,
illatfelhőt von vén fejem felett,
s mikor az ócska zongorámhoz ül,
megmozdul valami itt legbelül,
s érzem, forróság önt el ennyi szép-
ség láttán: ujja fürgén, futva lép
billentyűkről billentyűkre, s nekem
ágaskodik öreg szervezetem,
hogy lássam őt, ki ifjú, húsa friss,
ki harmónia, mámor: múzsa is!
Szeretnék én is játszani vele
vad négykezest, hogy sikoltson bele…
Allegro, rajta! Rettentő zene:
lüktessen teste őrült üteme,
de nem lehet! Tudom, mert Béla már
siet haza, szép hófehér madár,
ki felröptette Dittát, óh, pedig
én tudnék vele szállni reggelig,
én, én, a felhők fölé, magasan,
ahol a napnak sugárzása van,
s vakító fénye: forró láva, tűz,
ami megremegő öléhez űz,
vibráló vágyam vérző kankalin,
sikolt a lélek, mint a mandarin,
csodálatos, ahogy a hangszeren
száguld keze. Megfognám. Nem merem,
mert Béla indul, szállongó ezüst
haja lebeg után, mint a füst,
magával húzza őt. Jaj, ég veled,
te szikrázó, forrongó képzelet!
S míg révedek a múltba, ifjú álmú,
nők sikolyáért élő kékszakállú
rémes alakja rémlik fel nekem,
s űz dideregve torz tréfát velem…
Lejárt a lemez. Béla messze már,
és engem meg ólombörtöne vár
a vénségnek. Ám sejtjeimbe itta
magát Bartókné, szép Pásztori Ditta.

Hármas oltár

I.
Anyám szemében összetört a fény.
Ezer darabra hullott szét a múlt.
Kopott foteljében csak üldögélt.
Reggel volt, s folytonosan alkonyult.

Rám nézett; pupillája szétszakadt.
Alázuhant a hajdan büszke váll.
Már nyelni sem volt képes. Néma váz.
Sejtjei közt matatott a halál.

II.
Köszönöm, lásd, az éveket,
a csúnyákat, s a szépeket,
a boldogot, s boldogtalant,
a számosat, s a számtalant.

Köszönöm, hogy itt vagy velem,
s hogy itt van még a szerelem:
egy érintésnyi régi-régi
láng újra izzik, és az égi

fények lobognak föl szemedben.
Sohase szebben. Sose szebben!

III.
Mit tőle kaptam, te viszed tovább.
Arcod ívében őt is egyre látom.
Térdig érő, színes selyemruhában
egy ifjú nő lépked ott fenn a gáton:

a rojtos szegélyű fotó megőrzi.
Még én sem élek ekkor. Hetven éve.
Ha tudná, hogy tebenned folytatódik…
Átöleli sugárzó fényü kéve.

Szendrey Júlia: Augusztus végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látom amottan a téli világot.
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a láng heve éget,
Még benne merész ajakad szava száll;
De íme, az egykori szép feleséged
Lassan megemészti a szörnyü halál.

Elhull a virág, ahogy írtad, a versben.
Lehullok a földre, kicsinyke madár.
A rák lyukacsosra kirágja a testem –
Rám már csak a jéghideg éjszaka vár.
Óh, mondd, tetemed hova tűnt el a harcban?
Hol nyelt el a szent anyaföld? Hol a sír?
Látod, csupa jég, csupa hó ma az arcom.
A lelkem erőtlenül, egymaga sír.

Eldobtam, igen, el, az özvegyi fátyolt.
Lásd, büntet is érte keményen az ég.
Hisz hittem az álnok igéknek. Elég volt!
Szememben a szégyen alázata ég.
Óh, Sándorom! Óh, hova tűnt, hova, Koltó
Emléke, a drága, a szép, hova lett?
Számomra maradsz te a férj, meg a költő,
Kit Júlia, hidd el, örökre szeret!

Karádi Zsolt
Karádi Zsolt
Nyíregyháza
Miskolcon született 1956. január 11-én. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen és a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát. Dr. univ: 1993; PhD: 1996; habilitált doktor: 2023. A Nyíregyházi Egyetem tanára. Elismerések: Kölcsey Ferenc kitüntető díj, 2013; Megyei Príma-díj, 2014; „A Himnusz Földje" emlékérem, 2024; Móricz Emlékérem, 2025. Legutóbbi kötete: Arcok, képek, arcképek (2022); „a mélyben él az ember-fájdalom" (2024).
Ha tetszett, amit olvastál, örülnénk, ha másokkal is megosztanád!

További cikkek a rovatból

Azt mondtad, ügy volt az intézményben. S én azt kérdeztem, meghalt valaki? Azt mondtad, nem, de nem mondod el, nem mondhatod. Viszont így már könnyű kitalálni, hogy ti bántottatok valakit. Mert az, hogy gyerekek ütnek-vernek, és megerőszakolnak kisebb, gyengébb, kiválasztott gyereket a gyerekotthonban, az már nem ügy. Az se, ha…
8 perc olvasás
Beszélgetés Karádi Zsolt irodalomtörténésszel, főiskolai tanárral Reneszánsz típusú ember: sok minden érdekli, sok mindennel szenvedélyesen foglalkozik. Tanítás, irodalom és irodalomtudomány, színház, fotózás, írás, szerkesztés. Évtizedek óta dolgozik a Nyíregyházi Egyetemen és elődintézményeiben, valamint különböző középiskolákban. Több ezer diákot tanított, vizsgáztatott. Tizenegy önálló könyve jelent meg. A vármegyeszékhely kulturális életének közismert…
34 perc olvasás
ELÉGIA FENNTARTÁSOKKAL Turczi Istvánnak A valóság aranyhal kívánsága, földbe gyökerezik lába a szélnek, ha cipője volna, csak le kellene vetnie magáról, teleszórhatná porral, földdel, ami a kabátjára szállt pihenni, majd ültethetne bele kinemesített vadvirágmagokat. A csillagok fénye rátekeredik a rendre, befogja száját a csöndnek, befogja, ahogy a lovakat, a domb…
3 perc olvasás
KALI-JUGA-TANGÓ II Nem láttalak a piacon tegnap, és vihar is volt, csúfos vereséget szenvedtek a nyitvatermőket árulók és az esetkövetők, lesz mit mesélni a szélcsendben hajadonoknak, lesz, ami túlél minket és lesz, ami a fejünkre nő, eseted vagyok, tudom, miben utazol és mennyit bírsz el a félretett fényből a forgatások…
2 perc olvasás
Kicsengetés után a nyárnak úgy vágunk neki, mint a mezőkön növekvő pipacsok, arcunkon a szabadság szele, lábainkban hegyek és folyók. így sodródunk majd bele a jövőbe és telnek, múlnak a hónapok. magunkra öltöttünk minden pillanatképet, nem ismertük még a fotoshopot, gondolatainkban az Al sem matatott. mi voltunk a legokosabbak időtlen…
4 perc olvasás

Iratkozz fel Hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legújabb számunkról!