most falrahányt szavaim szedegetem össze
s papír-zsebkendőm sarkába belekötve
dugdosom mint csekélyke pénzüket régi öregek
összehajtogatva lapulnak meg a szövegek
fene se tudja most mit kezdhetnék velük
talán túlvilági molyoknak lesznek eledelük
…mostanában volt jónéhány felfogásbeli pengeváltás
meg (bel)háborúk utáni szükségszerű versbeváltás
amiket lekéstem
(amúgy se lettem volna partner semmi kortárs tettetésben)
bár a költészet kanyargós csapásain néha csatangoltam
csakhogy én a tömegrendezvényeken is mindig magam voltam
én a verset magamban oly sokáig rejtegettem
sokszor arra kellett felrettenjek
hogy a múzsát hallgatással vesztegettem meg
szavaimat kóborlásaim közben azért ejtegettem
hogy ha visszatérnék nyomukon még önmagamat megtaláljam
ha mégis haza érek hátha lesz még valaki a házban
(otthonossággal az emberek magukat mindig hitegették)
de nyomjelző szavaim kóbor madarak ha felcsipegették
bizonytalan lesz a kései hazatalálás
már visszhangzik agyamban valami laza kalapálás
mintha valahol deszkákat illesztgetnének…
mintha a mélyből hangzana halkan már az ének
(megválthatna-e engemet még vajon
e dugdosott féltve őrzött szerény kis vagyon
– talán meggondolom magam és rátok hagyom)
Kép: andreas160578 képe a Pixabay -en.