FECSKE CSABA – MISKOLCI NAPTÁR

0
102

Január


Lisztfehér a világ,
nem hírlapi kacsa,
valódi miskolci hír:
elcsúszott a Hámori tó jegén
egy pupák
Nahát!
megütötte magát –
A szájszélek és orrok
most lilák.
Tömje már be valaki
a szél orrlikát!
Január,
fázunk, kékülünk.
Ugyan, milyen is volna itt
nélkülünk.


Február


Panaszkodik a varjú: kár,
nem lakok jól soha már!
Február,
nagy a hideg,
feszül az emberben az ideg,
nincs jókedve senkinek,
az Erzsébet téren
a Kossuth- szobor is didereg.
Február,
nagy a kár,
hol rozsdásodik a nyár?

Március


Pirosak az esték,
mint szádon a festék,
cseperészget az eresz, bár
nem tavasz ez még,
csak olyan mintha…
érték nélküli minta.
A szél nekilódul,
állsz a Villanyrendőrnél,
elcsodálkozol, hó hull,
jókedved viszi
magával a tél útravalóul.
Mondom, nem tavasz ez még,
az igazit
csőrükben messziről hozzák a fecskék,
a miskolci ég is
csak ezután lesz kék.


Április

A népkerti fák zöldje friss,
szinte még ragad,
vigyázz magad-
ra, vigyázz másra is,
ez április:
hol a nap süt,
hol a pék,
de kisül majd az igazság,
mint a kenyér,
tavasz lesz végre,
szárnyával madár ír verset
Miskolc fölött az égre.

Május


Virágtól habosak a fák,
a nap aranyat ont,
dologra fogta magát
a vasgyári kertekben a vakond.
Itt az Avason buzgón fütyül a rigó,
vidáman nekem üzen,
lócitrom körül verebek zsinatolnak,
csuromzöld minden,
a fák a füvek,
iparkodik az élet,
működik a tavaszi nagyüzem.
Érzem, Ámor
felszítja tüzem.


Június


Üzemel a nyár,
bőszen fűt az égi kazán,
láthatatlan kéz az árnyékot
lenyúzza rólunk
Az érő búza fejét
terhe lehúzza,
acélosodik a mag,
lesz kenyér idén is,
lobog a nyár, a fény is
emberré akar lenni.


Július


Az Avason fütyörésző gyerek
őgyeleg,
fölötte madárka szól,
a fűben bogár araszol.
Nyár van,
megbú a zöld
a fűszálban,
dőzsöl a pipacs a pirosban

most ilyen divat van –
Teljes erőből süt a nap,
mintha miattam,
reszket a levegő
kínozza a láz..
Átrágva magukat a kéken
felhőcskék göndörödnek az égen,
békésen, mint barik a réten.


Augusztus


Augusztusi csillagok esőznek,
pipaszikrái láthatatlan csősznek,
ki felhő-kunyhóban ücsörögve
fürkész pillantásokat vet
a fényben fürdő városra.
Ciripelő fűre dől a nyári éj,
lombokat kóstolgat a szél, ne félj,
ne bánkódja azon, hogy későn érsz az
Avasra, haza,
holddal világít neked az éjszaka..

Szeptember


Szalmaként zizzen a fény,
tépett dália sír a diósgyőri kertekben,
csillogó hálót sző a pók,
ődöngő dongó döngicsél,
pici neszek szöszölnek,
lejárt szavatossága már a zöldnek,
vándormadarak országútja az ég,
mint ütésnyom kéklik a szilva,
lepottyan,
szelek veszekednek a lombban,
a rügy reménye hol van?
Fölsajdul bennem minden halottam.
Megszólal újra az iskolacsengő,
nehéz táskával
iskolába siet a jövendő.


Október


Virít a Bükkben az őszike,
szemem színét szemed őrzi-e?
álmodozva nézek a holdra,
van, ami volt,
vagy mintha csak volna.. –
Közeleg a tél, a lomb belereszket,
menekíti a vágyat a tested,
véres nyomokat hagyva fut az ősz,
már tegnap is hiába kerested.

November


November rossz ember,
fázik a sok jó miskolci ember.
Hosszú szakállú vén eső
sántikál át a Nádas-réten,
alszik a dal a madár szívében.
December
Már reggel este van,
a csöndnek teste van,
a fájdalom meztelen,
egy hang egy lábnyom gazdáját keresi
a Szalajka-völgyben, messze lenn.
Tétován hullni kezd a hó ,
megszületik az első hóember,
az első hasraes a jégen,
gyerekkoromra emlékezik a térdem.