Vágják az erdőt
hallani
a fejszék
csattogását
és megsuhint
a zuhanó fák szele
oly közel járnak
már oly közel
rikácsol fölöttünk
az ócska vészmadár
pusztulást hirdet
halált
szüntelen
mert vágják az erdőt
a mi erdőnket
vágják
és sötétbe borít
a balták serege
megriaszt
az ágak ropogása
bár nem tudhatjuk
mennyi az időnk
ez az erdő
őszből télre váltva
névtelen lesz
ha minden fa
kidőlt
ÖRÖKLÉTBEN
(Duray Miklós emlékére)
fűszál tövén
gyöngy a harmat
benne csillog
Nap-hatalmad
és a szélben
suttogásod
szülőföldön
fogant álmok
forrásvízben
hűs emlékek
és a tükre
égi kéknek
megremegő
lombok árnya
visszatérő
fény varázsa
onnan
hol az örök béke
a teljesség
reménysége
…
ennyi lám
az örökségem
aki hagyta
elment régen
aki őrzi
túl az álmon
túl az égen
túl e tájon
túl mennyei
héthatáron
kinek üdvét
kérem várom
fohászomban
rám találjon
támadjon fel
minden szóban
mozdulatban
vízben sóban
gondolatban
ölelésben
a magasban
s lenn a mélyben
betöltve
a Mindenséget
üdvözítve
embert népet
…
ez az utam
igazságom
ez életem
s túl halálon
örök béke
mely nem álom
az Igében
valóságom