Csak így nevezték őket, és volt ebben valami lenéző lesajnálás, elidegenítő távolságtartás, de szánalom és együttérzés is, mert ahogyan és amikor bekerültek a faluba, amilyen rideg szemekkel fogadták őket, nem is köszöntek nekik, legyenek meg, ahogy tudnak, hiszen miattuk vitték el a rokont, szomszédot, a jó gazdákat a csehek, ezek meg csak úgy jönnek, beülni a máséba, a készbe, alig van mit lerakni a katonai teherautóról, ami a vasúttól hozta idáig őket, ki tudja, honnan jöttek, és bevonulnak a legnagyobb portákra, a felszerelt csűrben  vetőgép, szecskavágó, azt sem tudják mire való, kecskét meg kutyát hoztak magukkal, és kevés cókmókot, hát ezt a prígyelt kapták, vagyis a papíron a „kiutalás” szó így szerepel, hivatalos, államnyelven, de más nyelven nem is szabad hangosan szólni, aki magyar akart maradni, azt elvitték Csehországba, vagy utána „lakosságcserére”, a többi meg beíratkozott szlováknak, mert megmondta a komiszár, de sokan csak lószárnak nevezték, némi ékezethibával, szóval a pisztolyos kirendelt komiszár megmondta, hogy aki nem íratkozik be szlováknak, azt elviszik, akár a lágerbe is, mint a zsidókat, de azoknak legalább nem tiltották meg, hogy zsidóul beszéljenek, de most már majd csak szlovákul lehet (vagy csehül, ha ott szolgált, mint katona, és megtanult valamit), mert ez már nem hortista fasizmus, hanem demokrácia, így a reszlovakizáció a demokrácia alapja, ami annyit jelent az ő szótárukban,  hogy a valamikor „elmagyarosodott ősszlovákok” leszármazottai mostantól újra visszaszlovákosodnak, a prígyelek majd segítenek, mert ő azok, akik a hosszú magyarországi száműzetésből, hála a jóságos csehszlovák államnak,  visszatérhetnek őseik földjére, amit az állam házzal, portával és földdel jutalmaz, és ők lesznek, akik majd megtanítják beszélni meg viselkedni az elfajzott falusiakat, akik szlovák létükre, mert mostantól már azok, bár még nem tudnak szlovákul, ezen a nagy világnyelven, mert ez lesz itt a jövő, csak hát szegény prígyelek se gazdálkodni nem tudnak, se rendesen szlovákul, mármint úgy, ahogy a szlovák könyvekben van, mert amit beszélnek, az vagy a csehhez, vagy a lengyelhez, vagy az oroszhoz hasonlít, mert ott a magyarországi száműzetésben ők tótok voltak, vagy tirpákok, vagy még ki tudja minek nevezték magukat, és úgy beszéltek, ahogy az anyjuktól tanulták, nem könyvekből, mert ők, vagyis elődeik még akkor költöztek oda vagy kétszáz éve, amikor a törökök hazatakarodtak, és csak a nagy lepusztított világot hagyták maguk után, ott kaptak  akkor ingyen földet, telket, mentek tömegével,  mások meg a hegyek közt, a Mátrában szénégetők, pásztorok vagy favágók voltak, és csak tótul tudtak, de nem rég hangszórós autók érkeztek hozzájuk, és megmondták nekik, hogy aki akar egy jó nagy portát, földet meg sok jószágot, az jelentkezzék, ingyen megkapja, ha szlovák, így aztán megtudták, hogy ők nem tótok, hanem szlovákok lennének, ami ugyanaz, csak nem mindenben egyezik az ő beszédük meg az újságé, amit osztogatnak, de nem is sokat gondolkoztak, nem mondták meg nekik, hogy honnan lesz az az ingyen, gondolták, hogy építenek nekik újat Cseszkóban,  és akinek semmije sem volt, az mindjárt aláírta, bár olyan is jött, aki nem is falubéli, nem is tót, csak valami gondja volt a hatósággal, vagy a háború alatt nem jól viselkedett a zsidókkal, és most baja lehet belőle, kapott az alkalmon, hogy új életet kezdhet valahol messze,  hiszen fiatalon nem is tudta, hogy mit csinál, csak ment a többivel, mert akkor az volt a menő,  most prígyel lett ő is, persze amikor átjöttek a határon, nem tudott meg sem mukkanni, de nem baj, fő hogy beíratkozott szlováknak, akiért kiebrudalhatnak egy magyart az országból, mert így szólt az egyezség, hogy ahány szlovák jelentkezik áttelepülésre, annyi magyart visznek el („jelölnek ki elvitelre”) innen, bár úgy hallották, hogy a magyarok is önként jelentkeztek elmenetelre, mert ez így demokratikus meg nagyon emberséges, hogy ki lehet cserélni, vagy lecserélni, mint a sérült lovat a szekér előtt, ha lesántul, hát ilyen sánták voltak a magyarok ebben az időben, hogy a gazda legszívesebben lelőtte volna valamennyi sérültet, de nem kapott rá engedélyt, bár ugyanígy vitették el ezek  a zsidókat is negyvenkettőben, még fizettek is értük elszállítási költséget, ötszáz birodalmi márkát, de arról már nem szabad beszélni, mert az újság azt írja, hogy olyan nem is volt, mert a cseszkó az győztes hatalom lett, de prígyel van, most azzal kell foglalkozni, hogy miként is, mert csupa evangélikus jött, az meg ki tudja milyen fajta nép, ez a falu  katolikus, evangélikust eddig nem ismertek, hát nem elég, hogy tótok, még templomba sem járnak, kocsma pedig nincs, így az első követelésük, ami létre is jött, hogy legyen kocsma a faluban, eddig nem kellett, főzött mindenki magának tisztát otthon, rendes szilvát,  bort itt nem isznak, csak savanyú szőlő terem meg, sört meg csak a városban, mert attól város a város, hogy ott sört mérnek, de ha valamit megünnepeltek, áthívták a rokont, szomszédot, nem kellett hozzá kocsmáros, de most már ez a primitív magyar szokás is meg fog szűnni, a modern kor alapkövetelménye a kocsma, lett is, csak a prígyelek ülnek benne, onnan kóvályognak haza esténként, mert ha inni kezdenek, abba nem hagyják, amíg el nem homályosodik előttük a világ, meg hát nem is  érzik itt jól magukat, hogyne innának, pedig mindent megkaptak, amire egy mesebeli pásztorgyerek vágyakozhat, de sem a földet, sem az időjárást nem ismerik még itt, meg nem ilyen gazdasághoz szoktak, fát azt tudnak vágni rendesen, fogy is az erdő, amit kaptak, döntik a fákat halomra, lesz tüzelő télire, legalább ennyi, néha összejárnak, egymás közt susmukolnak, ki tudja, miről, de az asszonyok szeme szomorú, nem tudnak pletykálkodni a helyiekkel, nem is állnak velük szóba a szomszédok, betolakodtatok ide, legyetek meg magatoknak, szól át a szomszéd a harmadik szomszédnak ezekről,  nem is gondolkodva, hogy ezek sem így képzelték el, nekik nem ezt ígérték, ők csak önként kivándoroltak, mint más Amerikába, nekik ez az ígéret  földje jutott, a prígyelélet, és már vissza sem mehetnek, határzár van, és a komiszár szerint nemzeti kötelességük a falu élén példát mutatva a nagy szláv ország alapjait kell erősíteniük, de a kocsmában még nem jöttek rá, akármennyi pálinkát is vedeltek, hogy ez miként lehetséges, csak a gyerekeket nem érdeklik ezek a dolgok, hamar otthonra találtak, birtokba vették a bejárhatót, játszanak, kóborolnak, és már fociznak is a bikaréten a helyiekkel, persze külön csapata van a régi falusiaknak, abban a prígyel gyerek nem játszhat,  egymás ellen igen, de valamit azért otthon is odasúgnak a gyerekeknek, hogy ne keveredjenek el a betolakodókkal,  ne vigyék túlzásba a barátkozást, be ne hívják akármelyiket is a házba, az nem kap zsíros kenyeret, és a lányoknak messze el kell kerülniük a prígyel suhancokat, így hát azok kezdenek el magyarul tanulni, pedig az iskolába, ahová messziről küldtek egy tanítót, csak szlovákul kell és szabad beszélni, igyekezett is a „pán ucsityely”  nagy dérrel-durral a fejükbe verni valamit, de csak a prígyelcsemetékkel értett szót,  hamar elment a kedve, utána ő is, azt mondták, behívták katonának,  helyette jött egy tanítónő, aki a helyiek szerint kuplerájjá tette a tanítói lakást, a legények ott frissítették biológiai ismereteiket, szóval az oktatási intézmény  szlovák nemzeti fejlesztési programja megfeneklett (vagy talán éppen kibontakozott?), így a tanítónő is elég jól megtanult magyarul, s ha ezt a Tótanyácska intézmény harcos vezetői megtudták volna… de nem tudták meg, mert amikor tanfelügyeleti látogatás érkezett, talán nem véletlenül, megszaporodtak a prígyelekkel a feljelentők is, ami azelőtt nem volt,   ám a fiatal nemzeti szellemű tanfelügyelőt a célszemély meggyőzte módszere helyességéről, miután ügyesen hazaküldte a gyerekeket, és behívta kávézni a tanítói lakásba az ifjú titánt, aki ragyogó arccal tért vissza állomáshelyére, a járási hivatalba, kiváló jelentéssel nyugtázva az állapotokat, amelyek ezek után sem változtak, bár a prígyel gyerekek valamit meg is értettek abból, amit a hölgyike beszélt az iskolában, míg a falubéli gyerekek, már mint az őslakosok, leginkább otthon maradtak, segítettek a háztájiban, a szüleik is ezt látták célszerűbbnek, itt legalább valóban megtanulnak valamit, és az a kis k… sem rontja meg erkölcseiket, amiként az állambácsi ezt jogosan elvárná ettől a felszámolandó nem prígyel népcsoporttól, vagyis akit nem vittek el és nem íratkozott fel szlováknak, az csak évek múlva kapta meg a jogait a kommunistáktól, mert azok rendezték vissza, no nem a földeket meg a házakat, hanem azt, hogy már bárki megszólalhat nyilvánosan is magyarul, lett magyar tanító, aki csak csóválta a fejét, hogy mit is kezdjen a kilenc meg tízévesekkel, akik még nem tanultak meg írni, de az ország himnuszát már énekelték, „gedomómúj, gedomómúj”,  meg „nattatróca…”, és mindenki választhat, vállalhat munkát,  katonának is behívhatják, hogy megvédjék ezt a jó demokratikus államot, nagy lett akkor az öröm, néhány család visszajött Csehországból, pedig ott volt ám üres porta a három millió német után, de nem tudták megszokni, hazahúzott a szívük,  hazajöttek, bár a portájukra fel sem mehettek, a házukat már elfoglalták az idegenek, beköltöztek valamelyik rokonhoz, vagy elmentek a városba, bérlakásba, mert a gyári segédmunkásoknak is kiadták olcsón, azt a házat is  valamelyik magyar iparostól vették el, akit Magyarországra deportáltak, azokat vissza már nem engedték, csehből haza lehetett, sokan mégis maradtak, jól fizető állásokból válogattak, benősültek, csehek lettek, már csak a síremléken írják le úgy a nevüket, ahogyan szüleik, elődeik használták, valahol egész parcella magyar temető emlékeztet valami érthetetlen  kiutalásra, ami ide kiméretett a háborús bűnösökre, mert a törvény szerint, aki magyar vagy német, az attól a naptól háborús bűnös, aki ellen bármi megtehető …  meg is tették, megadták a módját, de arról nem szabad beszélni, csak a zsidókról, azokat is elvitték, csak azért, mert zsidók… … ám változnak az idők, az árnyék is fordul, és estére ellenkező irányba mutat…nem oly rég találkoztam az egyik prígyel leszármazottal,  örömmel mondta el, hogy ő, akinek anyai nagyszülei még tótok voltak,  prígyelként kerültek a faluba, ám tót édesanyját egy helyi legény vette feleségül,  nem a kormányprogramhoz, hanem a helyi szokásokhoz igazodott,  az unokája is magyar iskolába jár, ám ami szomorú,  hogy a régi falubéli őslakos társai közül már alig akad, aki az unokájával magyarul beszélne, egyetlen örökségüket, az elhagyott portát sem becsülik, ott romosodnak, vagy eladják aprópénzért akárkinek … nem kell már rendelet, dekrétum, komiszár, nincs lélek, ami megtarthatná az eget, magyar pap sincs, aki vasárnap elmondhatná az apák és anyák tiszteletének parancsát… a házfalakat pedig bedönti az idő… de a temetőt szép rendben tartják, arra még van keret.