– Tessék! – kiált Rakamazy Ödön, a naményi járás főszolgabírája, amikor három koppanást hall. Általában egyetlen koppanás érkezik a míves tölgyfaajtó felől. A titkárától. Aki megszűri a látogatókat. Most azonban nincs benn a titkár. Már egy hónapja nem tudni, hol van.
Két fiatalember lép az irodába. A főszolgabíró mindkettőt ismeri. A szalmakalapot és elegáns szabású, de olcsó anyagból készített zekét viselő a keresztfia, Fedor Sanyi. (Rakamazy kilenc távoli rokon fiúcskát tartott eddig a keresztvíz alá. A patrónusszerzésnek ez a leggyakoribb módja a Beregben.) A másik érkező egy kereskedő ifjú, Vári Jakab.
– Adjon isten jó napot, keresztapám! – mondja Fedor Sanyi udvariasan, és, bár öntudatlanul, kissé meg is hajol.
– Neked is. Nektek is. Foglaljatok helyet. Jakab, azt a széket húzd ide. Úgy. No, Sanyikám, hogy vagy? Régen láttalak.
– Megvagyok, keresztapám.
– Hallottam, elvégezted a jogot. Egy kis késéssel. Gratulálok.
– Köszönöm. Egy évet tényleg halasztottam. Hogy… tapasztalatot gyűjtsek. Hogy már éretten…
– Igazad volt. Édesanyádat kínozza még a köszvény?
– Még hogy! Bár van, hogy hetekig nem is érzi a vállát. Aztán meg emelni sem bírja a kezét. Aludni sem tud tőle. Ingerült olyankor.
– Nem lehet könnyű neked sem. Hanem ide figyelj fiam, a csarodai patikus hozatott a saját feleségének karlsbadi iszapot. Attól a nő már táncolva eteti a tyúkokat.
– Hallottam. Csakhogy ezek a csodavizek, csodaiszapok, csodasók általában szélhámosságok. A patikus nem a Szamos partján gyűjtötte azt az iszapot?
– Az is lehet. De hát nem mindegy, ha használ?
Elgondolkodnak. Mind a hárman.
– Szóval, jól vagytok Sanyikám… – dörmögi Rakamazy. – Már édesanyád sok gondjától, bajától leszámítva. Jó az, akkor. Az a jó… No, és miért jöttetek?
– Átvenni a hatalmat, keresztapámtól.
– Á, gondoltam, hogy valami ilyesmiben töritek a fejeteket.
– Megalakult a naményi direktórium. Én vagyok az elnöke. Jakab a helyettesem. Richter Zoltán a titkára. Ő nem jött. Az irodában maradt.
Fedor Sanyi nem mondja, hogy csak három tagja van egyelőre a direktóriumnak, és az iroda Fedorék konyháját jelenti.
– Hm, mivel ma április elseje van, mondhatnám, hogy biztos bolondozol. De amilyen bolond világ van, biztosan nem bolondozol.
– Nem, keresztapám.
– És akkor a Károlyi-világnak vége?
– Vége. Károlyi nem volt eléggé eltökélt forradalmár. Biztos azért, mert a szíve mélyén mindig arisztokrata maradt.
– És a vármegyéknek, járásoknak, törvényhatóságoknak, rendezett tanácsoknak is vége?
– Nincs vége. De mindegyik élére direktórium kerül.
– Ez lesz az a Kun Béla-világ?
– Lehet úgy is mondani.
– Állítólag ezt a Kun Bélát Moszkvában megműttette Lenin.
– Járt Moszkvában Kun elvtárs.
– És az a Lenin belevarratott Kun Béla agyába egy fejjel lefelé álló keresztet. A sátán jelét. Ez igaz?
– Mesebeszéd! Az ellenforradalmárok terjesztenek ilyeneket. Lenin elvtárs és Kun elvtárs nem hisznek istenben, de még kevésbé hisznek a sátánban. Nevetnének, ha meghallanák ezt a pletykát.
– Sanyi fiam, ti most a járás vagy a város vezetését veszítek át?
– Mindkettőjét. A magyar munkásság és a világproletariátus nevében!
– Ti nem is vagytok munkások!
Zavartan felrántja a szemöldökét a keresztfiú.
– Mindenki munkásnak nevezheti magát, aki a maga munkájából, másokat nem kizsákmányolva él. Egyébként, keresztapám, nem cserélhetnénk, helyet? Természetesen utána is bármiben a rendelkezésére állok
– Ha nem adom át a széket, a hatalmat, megöltök?
– Fogdába zárjuk keresztapámat, és majd a forradalmi törvényszék dönt, mi legyen. De akit csak lehet, életben hagyunk. Sok munkáskézre van szüksége a proletáriátus államának. Keresztapám eredetileg gazdász. Kellenek a jó gazdászok a szövetkezeteknek.
– Egy nyárligeti nagygyűlésen azt mondta valamelyik Szamuely fiú, már nem tudom, hogy Tibor vagy György, hogy a reakcióval véresen le fognak számolni.
– Ezt Szamuely László mondta. És valóban le fogunk számolni. De adunk időt a megvilágosodásra! Aki elolvassa Marx Károly műveit feltétlen meg kell értse, hogy a kommunizmus a válasz minden társadalmi, politikai, nemzeti, kulturális és lelki válságra. A világrend, ami örökké fog tartani. Értelmes ember ezt felfogja! És ha felfogja, újjászületik. És akkor már nem reakciós. Helyet cserélnek.
Fedor Sanyi élvezettel ingatja farpofáit a főszolgabíró bőrpárnás székén, akinek viszont, most először kedve lenne csendőrökkel kiveretni innen a két direktóriumost.
De nem teheti, mert a csendőrök mind felszívódtak.
– Azért valami csak csináltunk mi is, fiam! Nem gondolod?
– Csináltak, keresztapám. A frontra küldték elvérezni a magyar parasztok és munkások színe-javát.
– Az országot védik. Azt csak fegyverrel lehet.
– Ha háború van, akkor már csak fegyverrel. De maguk vitték bele a népet a háborúba! És nem is beszéltünk még az itthon maradt éhezőkről.
– Adunk segélyt a férj és apa nélkül maradt családoknak.
– Amiből napi fél liter tejet vehetnek!
– Ennyit enged meg az államkassza. Segélyt meg jó fizetést ígérgetni a legkönnyebb! De a pénz nem a fán terem! Á, nem is bánom, ha hatalomra kerültök, legalább bebizonyosodik, hogy csak a szátok jár. Csodát nem tudtok ti sem csinálni. Nem tudjátok megmenteni az országot.
– Dehogynem! Először megvalósítjuk a totális szabadságot, vagyis a proletárdiktatúrát, aztán kiverjük az ország területéről a francia kapitalisták talpnyalóit: a románokat meg a cseheket.
– És mivel?
– Erkölcsi erővel. A burzsoá román meg cseh hadseregben is főleg munkásembe-
rek meg parasztok harcolnak. Ha azok megtudják, hogy Magyarországon a testvéreik
kerültek hatalomra, elmegy a kedvük a harctól. Még át is állnak hozzánk.
– Egy háború megnyeréséhez rengeteg fegyver is kell.
– Nyugodjon meg keresztapám, lesz elég hadianyag. Mivel államosítjuk a gyárakat. A közösségi tulajdonon alapuló kollektív termelés sokkal magasabb rendű, mint a magántulajdonon alapuló polgári gazdálkodás. Özönleni fog a pesti gyárakból a sok puska, gránát meg ágyú. Meg a repülőgép. És a páncélozott harckocsi.
– Hát, majd meglátjuk!
– Nincs esélyük a cseheknek meg a románoknak. És a törököknek sincs.
– A törökök hogy jönnek most ide? Ők nem a szövetségeseink?
– Látszólag. De a törökök célja mindig ugyanaz: elfoglalni Európát. Magyarországgal háromszáz éven keresztül próbálkoztak. Százötven évre sikerült is. Ha a Balkánon és a Kárpát-medencében zűrzavar van, újra megjelennek a törökök hódítani. Nem szabad, hogy zűrzavar legyen. A Magyar Tanácsköztársaság gyors győzelmeire van szükség.
– Gondolod? És a török proletárok nem állnának át hozzátok? – kérdi a főszolga-
bíró nehezen leplezhető kaján vigyorral az arcán.
– Törökországban nagyon alacsony a munkásöntudat. A vallás irányít mindent.
Azt kell majd leverni, a muzulmán vallást. Ám ez még a jövő zenéje.
– És itt, Magyarországon, az itteni vallást is le akarjátok majd… „verni”?
– Háttérbe fogjuk szorítani. Ez biztos. Viszont a vallásszabadság teljes biztosítása mellett. A meggyőzés, a tudományos felvilágosítás lesz a fegyverünk a vallás idejétmúlt képzetei ellen.
– Aha.
A főszolgabíró hiába próbálná humorral kompenzálni szorongatott helyzetet, a másik fél nem fogékony erre. És ő is elfárad.
– És ti, hogy vagytok Jakab fiam? – kérdi Váritól a főszolgabíró.
– Köszönöm, jól. Az apám elvesztette fél lábát a fronton…
– Szomorú.
– De már tud bottal közlekedni. És a bolt is megy. Tud árut szerezni. Bár a vásárló kevés. Lerongyolódott a nép.
– Igen, sajnos. Fiam, add át üdvözletem az édesapádnak. Én igen szívélyes kapcso-
latban állok vele.
– Azzal tisztában vagyok – feleli Vári Jakab, és gúnyosan elmosolyodik.
2.
Vári Jakab apjával, Vári Izsákkal gyakran találkozik Rakamazy Ödön a naményi főtéren lévő fűszerboltban. S még a főszolgabírói hivatalban meg a községházán is össze-összefut az öreg Várival. Nyárligeten, a Bessenyei téren, egy árnyas platán alatti padon viszont csak egyszer beszélgettek.
Rakamazy Ödön (akárcsak sógora, Benkő Tivadar, a naményi polgármester) öntudatos keresztény politikusként mindig vigyázott arra, nehogy lakóhelye keresztény kereskedői háttérbe szoruljanak, ezért a jobb árendákat rendre a Hangya Szövetkezet tagjainak adatta ki. Őket ráadásul törvényesen fejheti, mivel a helyi Hangya alapszabályban rögzítette, hogy az elnöknek, a felügyelő bizottság tagjainak, valamint az arra érdemes személyiségeknek, közszereplőknek a szövetkezetet karácsonykor, név- és születésnapkor ajándékot adhat. Azt nem pontosította, milyen értékű és természetű lehet ez az ajándék.
Rakamazy Ödön azonban amennyire keresztény, annyira liberális is. Ezt ki is jelentette Vári Izsáknak:
– Vári úr, én a Kossuth és a Ferenc József féle befogadó szemlélet híve vagyok. Engem vallási, nyelvi, faji előítéletek nem érdekelnek. Aki támogat engem hazánk polgári gazdaságának és társadalmának az építésében, azt én is támogatom.
– Ezt örömmel hallom, főszolgabíró úr.
– És mi a polgári termelés és kereskedelem alapja, zsinórmértéke és célja? Ön tudhatja, hisz boltjai vannak.
– A célja? Talán… a haszon?
– Hát persze! A polgári világ a tisztes haszon elvére épül. Aminek forrása a percent. Ez a lényeg! És az is ettől függ, kitől fog a járás hét polgári iskolai és két gimnáziumi kollégiumának menzája nyersanyagot rendelni. Magától vagy másvalakiktől.
– Biztosíthatom, főszolgabíró úr, hogy az én árképzésem korrekt. A beszerzési árra négy-öt százalékot teszek rá. Legalábbis nagy mennyiség megrendelése esetén. De kisebb tételeknél is csak tíz… na, jó, tizenkét százalékot.
– Félreértett, Vári. Én másfajta percentekről beszélek.
– Milyen percentekről?
– Amit nem maga kap, hanem amit maga fizet – és itt a főszolgabíró a zsebére csap.
– Már értem… – mondja Vári elhúzott szájjal. De bólint. És Rakamazy is bólint.
3.
– Polgártársak! Kérem a figyelmüket! – kiált Fedor Sanyi, és fellép a pódiumként szolgáló hokedlire.
A helyszín: Koportos dűlő, Namény mellett. A közönség: fegyveres vörös őrökkel kiterelt hivatalnokok, kereskedők, lelkészek, hamiskártyások, prostituáltak és üstfoltozó sátoros cigányok.
– Polgártársak! Köszönöm, hogy ellenkezés nélkül elfogadták a direktórium közmunkára való felhívását. Ezzel a felhívással az önök iránti tiszteletünket szerettük volna kifejezni. S egyszersmind a reményünket arra, hogy önök egyszer, hamarosan a munkáshatalom aktív támogatói lesznek. Mert az, hogy az önök foglalkozása és társadalmi osztálya fölött eljárt az idő, nem jelenti, hogy önök is feleslegessé váltak. Épp ellenkezőleg! A Tanácsköztársaság új célt, életeszményt kínál mindannyiójuk számára. Ehhez egyrészt az kell, hogy megérezzék milyen sorban éltek az önök által lebecsült munkásemberek, gazdasági cselédek, másrészt pedig, hogy a továbbiakban alkotó, a
közösség számára hasznos munkát végezzenek. És létezik-e szebb munka, mint a növényápolás! Mögöttünk van a városi akácerdő. Tizennégy éve ültették, azért, hogy a télen munka nélkül maradtaknak legyen tüzelőjük, vagyis ne fagyjanak meg. Egynapi
akáckapálásért télen egy fél öl tüzifa járt. Ami éhbér! Éppen ezért önök egy teljes öl tűzifát vághatnak ki majd maguknak egy most teljesített napszám fejében. Sőt! Délben egy karéj kenyér és egy kanál zsír is a járandóságukhoz tartozik. A lajtból pedig annyit,
ihatnak, amennyit bírnak. Friss, hideg kúti víz van benne. Fedor Sanyi várná, hogy a felemelni szándékozott osztályellenségek tapsoljanak,
vagy legalább hevesen bólogassanak. Ez elmarad.
– Polgártársak! Hogy megértsék, milyen szenvedést okozott ez a fajta munka, a mai napon mindenki mezítláb lásson neki a kapálásnak. Ezt a város szegényei éveken keresztül így csinálták. Ha az akáctüske belemegy valamelyikük talpába, a nap végén
kimoshatja a sebet a lajtos vízzel. Holnap pedig már mindannyian cipőt húzhatnak föl. Leckének ennyi épp elég lesz. A napi kapálnivaló fejenként négy sor. Teljesíthető feladat. Polgártársak! A vasárnap, az vasárnap, épp úgy szent napja a munkáshatalomnak, mint a burzsoá-klerikális-nagybirtokosi rendszernek. Vasárnap pihenni fognak a szerszámok. Helyette invitálunk mindenkit a gergelyiugornyai plázsra, ahol nem lesz belépőjegy, sőt, minden gyermek kap egy nyalókát. Szervezünk pesti elvtársak segítségével futball-bemutatót is. Aztán mindenki kipróbálhatja ezt az angol munkások által feltalált nagyszerű sportágat. Utána ingyen gulyás lesz. Majd előadás, melynek tárgya
Jézus Krisztus forradalmi törekvései a magántulajdon megsemmisítésére. Este aztán a Bereg Szálló prímásának bandája fogja húzni a talpalávalót. Polgártársak! Elvtársak! Vegyük ki mindannyian a részünket édes hazánk, a Tanácsköztársaság építésében és
védelmében! Énekeljük el a magyar himnuszt és az Internacionálét, aztán munkára föl!
4.
Fedor Sanyi egy június végi este benyit a kertkapun, fellépked a tornácra és lezökken a fröccsöt iszogató Rakamazy Ödön elé. Azért utólag megkérdezi:
– Nem jöttem rosszkor, keresztapám?
– Ha már itt vagy, érezd magad itthon. Kérsz egy fröccsöt?
– Inkább csak egy szódát. A bor újabban marja a gyomrom.
Rakamazy spriccel neki egy pohárnyit a míves metszésű szikvizes szifonból.
– Keresztapám, hallom, gyakran találkozgat a takarékpénztár meg a Schild Bank kirendeltségvezetőjével.
Ez beugratós kérdés lenne.
– Tudhatod, Sanyikám, hogy mindketten leléptek még márciusban. Bizonyára a románokhoz szöktek. Vagy már Párizsban…
– Lehet! De az is, hogy itt lapulnak egy pincében. Vagy egy présházban. Vagy Várdára mentek. Vagy Szalkára. És haza-hazajönnek, kiszimatolni, mi a helyzet.
– Sajnálom, ha így is van, engem nem kerestek fel – mondja nagyot sóhajtva a volt főszolgabíró. Ami a megkönnyebbülés sóhaja, mert nem kellett hazudnia. Ha az igazság kimondása még hasznos is, az nagy öröm a léleknek. – Mit akarnál te tőlük? A takarékpénztárat és a bankot feltörtétek.
– Üres volt, mint a kettő. Elvitték a pénzt. Vagy elásták.
– Elképzelhető.
– Kell a pénz! Az emberek nem akarnak nekünk sem ingyen dolgozni. És igazuk van. Most éhezzenek, amikor végre övék a hatalom?
– Sanyikám, minek nektek a régi, burzsoá pénz? Ti is beindítottátok a bankóprést. Még ugyancsak!
Fedor Sanyi számított erre az alattomos tőrdöfésre. Vérben forgó szemmel nyel egyet.
– A kereskedők nem akarják elfogadni a tanácsköztársasági koronát. Pedig szavatoljuk az aranyfedezetet.
– Kényszerítsétek a boltosokat a Vörös Őrséggel!
– Nem állíthatunk fegyverest minden boltba!
– Talán a pénzetek nevével van baj. Miért hívjátok koronának? Hisz ti utáljátok a királyokat.
– Az igaz. Mi legyen akkor a neve?
– Kapa. Vagy kasza. Vagy… kalapács. Tízkalapácsos, húszkalapácsos…
– Elmondom ezt az ötletet a vármegyei direktóriumnak. Maga pedig elmondja nekem, hova van elrejtve a régi pénz.
– De hát fogalmam sincs!
– Bözsit bejelentették!? – vált hangszínt a direktórium vezetője.
– Hogy velünk áll munkaviszonyban? Természetesen. És fizetjük a bérét is. Amennyit előír a… amennyit előírtatok. Kihozzam a cselédkönyvét?
– Vasárnapra szabadnap jár neki.
– Természetesen. Régen is úgy volt.
– Régen csak ebéd után mehetett el a cseléd.
– Igaz. Tényleg a… szívén… szíveteken viselitek a dolgozók jólétét. Ez dicséretes.
– Mégis kérek egy fröccsöt. Vagyis inkább bort, tisztán.
Fedor Sanyi egyhajtásra kiissza a hideg rizlinget. Megszédül. Erre volt szüksége.
– Keresztapám, a legfontosabb dolgot még nem mondtam. Amiért leginkább jöttem.
– Ki vele!
– Nősülni akarok.
– Most? Éppen most? Ebben a felfordulásban?
– Amikor megérett rá az idő, akkor kell.
– Te tudod. Egyébként semmi közöm hozzá.
– Hogyne lenne!
– És mért lenne?
– Mert Katit szeretném elvenni.
Az öreg felkapja a fejét. De sokkal inkább a meghökkenés, mint a harag miatt. Mert a lányának a sorsa nagy teher a számára. S ettől megszabadulni, bármilyen körülmények között, öröm.
– Beszéltél már erről Katival?
– Természetesen.
– És előttem így titokban tartottátok? Azt tudtam, hogy jóban vagytok, de… No, mielőtt bármit mondanék, hívjuk ide az érintettet. Szokása szerint a kert végében, a diófa alatt olvasgat. Kislányom… – kiáltana az apa, de Fedor Sanyi leinti.
– Én nem azt a Katit, nem a kis Katit akarom elvenni!
– Hát?
– A másikat!
– Milyen másikat?
– A másikat!
– A másikat? Ki az?
Rakamazy nyaka remegni kezd, mert csak egyetlen válasz lehet erre a kérdésre, ami mégsem lehet valóságos.
– A felesé… a nejemet akarod elvenni?
– Igen. A nagy Katit.
Rakamazy régóta gyanakodott rá, hogy a felesége csalja. De hogy ezzel a kis mitugrásszal! Ez legalább annyira hihetetlen, mint tűrhetetlen.
– El akarod venni a tulajdon keresztanyádat? Ő is nevetni fog ezen, ha hazajön.
– Nem fog nevetni. És a nagy Kati, Katika nekem nem a keresztanyám. Szegény
Sári néni volt az. Amikor keresztapám elvette Katikát, én már befejeztem a gimnáziumot. Kezdettől fogva úgy viszonyultunk egymáshoz, mint felnőtt a felnőtthöz. Semmiféle anyai, keresztanyai…
– Sanyi! Meghibbantál? Agyadra ment a bor? Fiam, a házasság, a mi házasságunk is egy szentség. És ami az égben köttetett…
– A maguk házassága nem köttetett az égben. Mindketten özvegyek voltak, Katikának nem volt jövedelme, hát elfogadta a maga ajánlatát. Érdekből. De sosem szerette.
– Ehhez neked semmi közöd!
– Van közöm! A szerelem nélküli házasság a rabszolgaság egyik formája. Katika
engem szeret, az enyém lesz. Még ma!
– De hát az én törvényes feleségem! Válóper kéne, aztán egy pap, aki összead titeket.
– Nem kell válóper! Pláne nem kell pap! Forradalmi házasságot kötünk.
– Bagóhiten, cigányhiten élés, így nevezik ezt.
– Forradalmi hiten fogunk élni.
– Katikát nem is érdekli a forradalom.
– Nem baj. Majd ránevelem. Értelmes nő. És szeret engem, csak ez a lényeg.
Rakamazy az utcát szemléli, jön-e a felesége, de érzi, nem fog. Éppen azért ment el. Hogy ne kelljen ebbe belekeverednie. Amiben persze már nyakig benne van. Hogy az asszony tart tőle, az jó. De úgy az egész egy borzalom. Szeretné leszúrni keresztfiát, de az a saját halálát is jelentené. Meg nincs is tőr a közelben. Csak egy erőtlen sértésre futja az erejéből
– Vedd el Bözsit, ha már ennyire a szíveden viseled a sorsát!
– Egy koszos cseléddel ne akarja kiszúrni a szemem!
5.
– Ezt se gondolta volna Rakamazy Ödön! Hogy egyszer engedélyt kell kérnie ahhoz, hogy belépjen a saját irodájába. Ami persze már nem az övé. Hanem a direktóriumé.
A keresztfia egy halvány mosollyal int, hogy üljön le. Az ex-főszolgabíró megköszöni és igyekszik ebben jó jelet találni. Mert itt lennie életveszély. Hisz ő a régi világ embere. S még ráadásul egy félreállítandó férj is, aki annyit győzködte a feleségét, hogy az elbizonytalanodott, merje-e életét a szerelemre és a forradalomra, vagyis Fedor Sanyira tenni. Rakamazy jött, mert csak ülni és várni, hogy a direktórium a családi villába zselléreket meg prolikat költöztet, a családot meg (a nagy Kati kivételével) belelövi a Krasznába… azt nem lehet bírni. Haj, a vörösök most nagyon nyeregben vannak. Frunze és Tuhacsevszkij aprítja a Volgánál a fehéreket, itthon meg Stromfeld
visszafoglalta az antantista csehektől a Felvidéket. Stromfeld a vörös ördög. Stromfeld, a szent felszabadító, akit a gazdag polgárok is virágcsokorral fogadtak a kassai bevonuláskor. És ettől meg kell, hogy bolonduljon az ember. Ha már nem csak rettegni kell a vörösöktől, de reménykedni is bennük.
– Jól van, keresztapám? Csak nem érte valami bántódás?
Rakamazy Ödön a dzsentri vérből következően kártyaszerelmes. És most is egy aduval jött.
– A lényegre térnék fiam. A múltkor a takarékszövetkezet és a bank pénzkészlete után nyomoztál.
– Tudja, hol van?! – áll fel rögtön Fedor Sanyi.
– A bankét felvitték még Károlyiék alatt a pesti anyabankba. Ott kell keresni. A takarékszövetkezet pénzét itt rejtették el. Még nem tudom, hova, de tudom, ki az az ember, aki tudja.
– Hát szedje ki belőle! Vagy mondja meg a nevét, és majd mi…
– Nem mondom meg a nevét! Ha megkínoztok, akkor sem. De én kicsalogathatom belőle. Például azzal, hogy a honvédelemre kell az a pénz.
– Persze, hogy arra kell. Arra is!
Rakamazy megvárja, míg keresztfia leül. És még ekkor is vár. Aki feszült pillanatban képes várni, az helyzeti előnybe kerül.
– Keresztapám, a munkásállam nagyon hálás lenne, ha segítene neki.
– Igen? Én is erre számítok.
– Zsarolni jött?
– Te mondtad, hogy hálás lenne a…
– Mit kér az információért cserébe?
– Adj nekünk, nekem, a kis Katinak és a nagy Katinak Martonvásárhelyre szóló megbízólevelet.
– Erre nincs jogom.
– Akkor adass azzal, akinek van joga.
– Ki akarnak szökni Ausztriába?
– Persze.
– Nyilván vinné a vagyonát is.
– Vinném. Ami megmaradt. De a takarékpénztár pénzét meg ti kapnátok.
– Fedor Sanyi megszokta a pofozásos, rugdosásos vallatást. Különös élvezetet okozna most neki azt elverni, aki a szerelmét tartja fogságban. De Sanyi csak másodsorban hősszerelmes. Elsősorban mégis politikus. És ma katasztrofális hírt kapott. A
Forradalmi Kormányzótanács végleg eldöntötte: nem lesz földosztás. Hanem termelőszövetkezet lesz. Ami persze csodálatos dolog. Az lesz. De majd csak pár év múlva. Mert a Beregben azt tapasztalta, falun kizárólag az támogatja a tanácskormányt, aki a nagybirtokok fölparcellázásában reménykedik. Ha ezek hátat fordítanak, vidéken győz a reakció. Kell valami eredmény Fedor Sanyi számára, hogy úgy érezze, ma is haladt előre valamennyit a forradalom ügye.
– Rendben van, keresztapám. Tudja meg, hol a pénz. Ha a kezemben lesz, mehetnek.
– Köszönöm.
– Örökre el akarják hagyni Magyarországot?
– Nem. Nem feltétlenül. Csak kint várjuk meg, amíg itthon rend lesz.
– Miféle rend?
– Jó rend. Amiben lehet élni.
6.
Rakamaz Ödön, a régi-új főszolgabíró kilép hivatala erkélyére. A város lenyugodott. A tegnapi szabadrablás során megerőszakolt nők bizonyára csendben zokognak már. És csendben van a villanypóznán lógó állomásfőnök is, akit a románok azonnal fölakasztottak, amikor közölte velük, hogy nem áll a rendelkezésükre. A rablott holmik bevagonírozását és Bukarestbe szállítását így az állomásfőnök helyettese irányítja. Egy Huzik nevezetű fickó, aki immár szlováknak, vagyis román szövetségesnek vallja magát. Készül elhagyni a várost a románokkal. De addig még van pár hét.
A főszolgabíró belép a csendőrségi zárkába. A csendőröket berendelték a románok, de csak azért, hogy elvegyék a fegyverüket. A kakastollasok a pihenőszobát nem hagyhatják el. Pálinkát és kenyeret kapnak eleget.
A román katona kinyitja a zárka ajtaját. És nyújtja a markát. Rakamazy ad neki ötven koronát.
– Hogy vagy Sanyikám, kérdi Rakamazy a keresztfiától, miután megszemlélte annak véres ruháját és sebeit.
– Láthatja keresztapám, még élek. De már nem sokáig.
– Nono! Fiatal vagy még te ahhoz, hogy a kukacok elesége legyél.
– Fiatal vagy nem, éppen megfelelő. Még egy korbácsolást nem élek túl. És minden napra egy be van ígérve nekem.
– Fiam, az a közhiedelem, hogy a románok kedvenc elfoglaltsága magyarokat korbácsolni és kivégezni. Ez azonban tévedés! A románok kedvenc időtöltése magyarokat, vörös magyarokat vagy gazdag magyarokat, leginkább tehetős rokonsággal rendelkező vörös magyarokat fogságba ejteni, megkorbácsolni, majd a kiengedéséért baksist követelni. Érted ezer koronát kérnek. Anyádat már értesítették is.
– És ki fog nekik fizetni? Anyám? Neki nincs ennyi. Ha eladná a földet, akkor sem lenne
– Majd én adok neki.
– Keresztapám!
– Ne, ne hálálkodj! A keresztapád vagyok, felelősséget vállaltam érted. A szüleid és a Mindenható előtt is. Fedor Sanyi megragadja Rakamazy karját, belé bújna, akár egy mentőövbe.
– Fiam, mi a te véleményed Katiról? Persze a kis Katiról. Szegénynek nincs udvarlója. Még sosem volt. Félnek tőle a férfiak. Furcsa lány. De nem csúnya.
– Tényleg nem. Okos arca van.
– Talán épp ezért félnek tőle. Nem arra termett, hogy kiszolgálja őket. Főzés meg cselédadjusztálás helyett inkább olvasni szeret. És megjegyzéseket tenni.
– Ezt tapasztaltam.
– Könyvmoly. Mint te. Hozzád való. Nem járnál vele rosszul.Ahogy a megmeneküléshez feltétel, teljesíthető feltételt járul, egyúttal hihetőbb
lesz maga a megmenekülés. Aminél most nincs fontosabb.
– Talán nem járnék – mondja Fedor Sanyi csendben azt, ami régebben már nem egyszer felötlött benne. De akkor jött a nagy Kati, aki elcsábította a tapasztalatlan fiatalembert. És az elcsábításból szerelem lett. Amivel már nem tudnak mit kezdeni.
– De ha innen most ki is jutok, a csendőrség később megtalál. És bíróság elé állít. Az meg halálra ítél. Megyek az akasztófára.
– Nem az akasztófára mész, hanem már holnap Ausztriába. Ott a mérsékelt vörösök vannak hatalmon. Nem fognak kiszolgáltatni. Ha meg itthon jön az amnesztia, visszatérsz, és elveszed a kis Katit.
– Biztos, hogy lesz amnesztia?
– Persze, hogy lesz. A vérengzés után idővel mindig jön az amnesztia. Na, Pesten elveszed a kis Katit. És Pesten fogtok élni
– És mit fogok ott csinálni?
– Hogyhogy mit? Dolgozni fogsz! Jogi diplomád van. Ha meg a múltad miatt nem kapsz jogászi állást, elmész aktakukacnak. Vagy pincérnek.
– Anyám azt akarja majd, hogy jöjjek haza.
– Nem engedem, hogy betedd a lábad Naményba! Nem engedlek a nagy Kati közelébe. Megegyeztünk?
– Ezt azért még meg kell gondolnom!
– Meg bizony! Kapsz rá két percet!